Kezdetét vette a MATE Regatta Fesztivál Szarvason!

2025. június 28. 10:19 | Kintner Nikolett

A MATE Regatta sárkányhajó fesztivál a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) legnagyobb, az intézményben tanulók és dolgozók számára szervezett eseménye. Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő vízi sport évről évre egyre több érdeklődőt vonz határon innen és túl, akik evezősként vagy dobosként kívánják kipróbálni magukat.

Idén június 27-29. rendezik meg a MATE Regatta Fesztivált a Holt-Körös partján, melyen az egyetem hallgatói és munkatársai vesznek részt a MATE összes campusáról és telephelyéről, valamint a határon túli képzési helyeiről.

A rendezvény első napján tartott megnyitón Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora elmondta, hogy a Regatta évről-évre egyre sikeresebb rendezvénynek bizonyul, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy 20 csapat verseng majd egymással. A rektor minden csapatnak és versenyzőnek egyaránt kiváló élményeket, jó testmozgást és versenyt kívánt.

Fotó: Snoj Péter (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem)

 

Hodálik Pál, Szarvas polgármestere üdvözölte a rendezvényt és kiemelte: örömére szolgál, hogy immáron évtizedes távlatban településük adhat otthont a megmérettetésnek.

Végezetül Kása Róbert, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főosztályvezetője köszöntötte a Regatta résztvevőit, kiemelve a MATE Szarvasi Képzési Helyének fontosságát és az agrárképzésben betöltött szerepét.

A mintegy 550 résztvevővel zajló verseny június 28-án veszi kezdetét.

Fotó: Snoj Péter (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem)

További programok »

FEL