Kevés magyar vásárol tudatosan élelmiszert

2018. november 28. 17:06 | behir.hu

Alacsony, mindössze 17 százalék azoknak a valóban tudatos vásárlóknak az aránya, akik képesek a jó ár-érték arány fölé helyezni olyan termékjellemzőket, mint például a prémium minőség, a magyar eredet, a GMO- és e-szám-mentesség, vagy akár a fair trade előállítás és csomagolásmentesség - derült ki az OTP Agrár megrendelésére készített felmérésből. 

A felsorolt termékjellemzők közül a lakosság további 25 százaléka szintén fontosnak tart legalább egyet, de vásárlói döntéseikben már az ár-érték arány is előkelő helyen szerepel - olvasható az OTP Bank agrár szakterülete megbízásából készített reprezentatív kutatásból. 

Az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérésből az is kiderült, hogy a vásárlók 58 százaléka nem nevezhető tudatosnak, mivel nem foglalkoznak a termék előállítási módjával, származási helyével vagy beltartalmával. Minden harmadik magyar vásárló, az ár-érték arányt sem nézi, legalábbis saját bevallása szerint.

Ezzel szemben a magyar vásárlók 62 százaléka tartja magát tudatosnak, azonban a tudatosság mindenkinél mást jelent. Míg a megkérdezettek 19 százaléka válaszolta azt, hogy a mennyiség kontrollálását, vagyis a pazarlásmentes vásárlást, addig 12 százalékuk a minőséget, 10 százalékuk pedig a túlköltekezés visszafogását, illetve valamilyen ár-érték szempontot említett. Mindössze 7 százalék szerint fontos, hogy a termék környezetbarát legyen, 3 százalékuk figyel a származási helyre. 

A kutatásban résztvevők fele hallott már a fairtrade-ről, azaz a méltányos kereskedelemről, de harmaduk állítja, hogy tudja is, mit jelent. 

A felmérés szerint azok a vásárlók, akiknél a tudatos vásárlás az ár-érték arányt is megelőzi, jellemzően budapestiek, magasabb végzettségűek és jövedelműek. Az árérzékenység inkább az alacsonyabb végzettségűek és jövedelműek, illetve az inaktívak csoportjára jellemző.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

Az idei év elejéhez képest jövőre megduplázódik a családi kedvezményként igénybe vehető összeg: január 1-jétől egy gyerek után már havonta nettó 20 ezer, két gyermek esetében gyermekenként 40 ezer, három vagy több gyermeknél pedig gyermekenként 66 ezer forint jár a családoknak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2025. december 26. 14:34
FEL