Egy magyar család története a kényszermunkatáborok világából - ezzel a címmel írta meg Hajagos Csaba történész, a Katona József Múzeum munkatársa Krattinger Magdolna és Chovanyecz Pál megható történetét a malenkij robotról készült videó interjúja alapján. A történet azért is különleges, mert a házaspárnak a kényszermunka táborban gyermeke született. A gulágmese különdíjat nyert az idei Életmese írói pályázaton - írja a Hirös.hu.
A történet 1945. január 6-án, Mezőberényben kezdődött. Éppen a Vízkereszti Istentiszteletre hívott a berényi templom harangja, amikor is kezdetét vette a mezőberényi svábok meghurcoltatása. Ekkor indultak útnak azok a Gyulára tartó lovas fogatok, amelyeken a szovjet GPU által „összegyűjtött” 572 fő mezőberényi lakos ült. A Szovjetunió területére, "jóvátételi" kényszermunkára indították útnak őket. Az egyik lovas fogaton ült – lánytestvérével együtt – az ekkor még 17 éves is, aki 1944-ben Mezőberényben ismerte meg az éppen a 22. életévébe lépő, szintén mezőberényi Chovanyecz Pált. Ő Mezőberényben maradhatott volna, de a fiatal pár nem akart elszakadni egymástól. Magdolna szülei viszont még ebben a helyzetben is ragaszkodtak ahhoz, hogy házasságkötésük után indulhassanak e a Szovjetunióba történő "páros utazásra".
A szerelvény 1945. január 29-én érkezett meg Sahti-ba, ahol a házaspárokat is külön lágerben helyezték el, nem maradhattak együtt. Chovanyecz Pál a lágermunkások közé került, míg Magdolnának a szénválogatás feladata jutott. Sorsuk jobbra fordulását csak a férj munkájának esetleges elismerésétől várhatták. Így történt ez Chovanyecz Pál esetében is, hisz a 8 órás műszakok alatt mindvégig asztalos munkát végzett a tisztek lakásaiban. Ennek köszönhették, hogy felesége Magdolna viszonylag rövid idő után bekerülhetett a láger konyhájába, ahol ezt követően segédmunkásként dolgozott. Nagy öröm volt ez a házaspár számára, hiszen végre minden nap egymás mellé térhettek nyugovóra.
Hamarosan kiderült, hogy nők biológiai folyamatait befolyásoló hormonkezelések ellenére Magdolna máris kisgyermeket vár. A leendő szülők megörültek a hírnek, hiszen abban a hitben voltak, hogy várandósságra való tekintettel legalább a leendő anya hazajöhet. Nem így történt, hisz Magdolna kilenc hónap elteltével Sahti-ban, a lágerben szülte meg gyermekét. A körülményekről a ma 88 éves Magdi néni számolt be:
- „[…] 1947. március 30-án reggel vittek volna a kórházba, de már idő nem volt rá, és akkor bent, abba a kis szobába szültem meg a lányomat. Volt ott egy felcser, egy orvos, és egy mezőberényi nő, mint írnok. Azok jöttek ki hozzám azon a napon, reggel. Rövid idővel ez után, mikor a bánya dudálta az 5 órát, akkor született meg ő, akkor sírta el magát először, egyem meg a lelkit. …Nehéz volt nagyon, már azért is nehéz volt, mert nagyon sokat sírtam miatta, hogy terhes lettem. Mondom, ha véletlenül betegszállítással haza akarnak hozni, a férjem meg Önként jött velem ki, és ő kint marad… Mert önként jött ki, nem kellett volna, hogy jöjjön. Ezért rengeteget szenvedtem. Önmagam viszont nem tudtam volna hazajönni, nem lett volna szívem otthagyni Őt. De hála Istennek jóra lett minden – emlékezik vissza Hajagos Csaba interjújában Chovanyecz Pálné Krattinger Magdolna
A folytatást elolvashatja itt.
