Két tolvaj került rendőrkézre szerdán

2021. október 21. 14:04 | behir.hu

Az egyik férfi Orosházán tört be egy házba, a másik Medgyesegyházán lopott pénzt egy idős nőtől.

Lopni próbált egy házból egy férfi október 20-án délután Orosházán, a Luther utcában. Átmászott a kerítésen, betörte az épület egyik ablakát és bemászott rajta, majd több olyan dolgot összekészített, ami el akart vinni – számolt be róla a rendőrség – a tulajdonos azonban tetten érte és hívta a rendőrséget. Az Orosházi Rendőrkapitányság munkatársai percek alatt kiértek a helyszínre és elfogták az 59 éves férfit, aki ellen lopás vétség miatt büntetőeljárás indult.

A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra október 20-án 14 óra körül bejelentette egy medgyesegyházi nő, hogy előző nap este a házába bement egy polgárőrként bemutatkozó, maszkot viselő idegen és kutatott a dolgai között, majd elment. Az idős nő másnap vette észre, hogy hiányzik több tízezer forintja, ekkor hívta a rendőrséget. A rendőrök a bejelentés után néhány óra alatt azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves férfit. A medgyesegyházi férfi, aki nem polgárőr, a gyanú szerint korábban több lopást is elkövetett, általában nyitva hagyott autókból vett ki különböző dolgokat. A rendőrség lopás bűntett miatt folytat ellene eljárást.

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL