Két nap, három vádemelési javaslat

2018. január 27. 12:10 | behir.hu

Békés megyében a rendőrség a napokban három ittas járművezetéssel gyanúsított férfi ügyében zárta le a nyomozást – tájékoztatott a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Békés megyében a rendőrkapitányságok január 24-én és 25-én három, a gyanú szerint ittasan vezető férfi ellen javasoltak vádemelést. Egyiküket 2017. december 23-án, 23 óra 15 perc körül Dévaványán, a Bánomkert utcában igazoltatták. Segédmotor-kerékpárt vezetett és az alkoholszondás mérés eredménye pozitív lett.

A másik ittas járművezetéssel gyanúsított férfi személygépkocsival volt, őta január 10-én, 16 óra 15 perc körül Kondoroson, a Mátyás király utcában ellenőrizték.

A harmadik intézkedés pedig Békéssámson külterületén történt, onnan január 22-én, 8 óra után néhány perccel állítottak elő a rendőrök egy autóst, akinél a szonda szintén ittasságot jelzett.

Mindhárom férfi ellen büntetőeljárás indult. A rendőrkapitányságok a nyomozásokat lezárták és az eljárások iratait a motor vezetője és az autósok ellen vádemelési javaslattal küldték el az illetékes ügyészségre.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL