Két nap, ami a csabaiakról szól – Csaba Nap a város szívében

2026. június 29. 08:41 | Osgyán Ágnes

Július 4-én és 5-én Békéscsaba „névnapját” ünnepelhetik a csabaiak a Szent István téren. A kétnapos, ingyenesen látogatható rendezvény változatos programokkal, zenével, gyerekműsorokkal, bűvészettel, kolbászkóstolóval és igazi közösségi hangulattal várja az érdeklődőket.

Szombaton délután hagyományőrző játszótérrel indul a program a népművészeti egyesület részvételével, majd a Drumsters dobshow felvonulása hozza meg a fesztiválhangulatot a Korzó térről. Ahogy azt már megszokhatták a látogatók, Csaba szeletet is osztanak a Szent István téren, este pedig Döge Csaba és Szilágyi Attila gyerekműsora, kolbászkóstoló, Grünwald Norbert bűvészshow-ja, valamint a Menthol–Hungária Show gondoskodik a szórakozásról.

Vasárnap a Szélműves Zenekar fergeteges menetmuzsikálása nyitja a napot az Andrássy úton, majd a Fővárosi Nagycirkusz interaktív gyerekprogramja várja a családokat a Városháza előtt. A téren Szappanos Ádám bűvész is elvarázsolja a közönséget, később pedig a Kolbász Klub Egyesület közreműködésével érkezik a Kolbász Újratöltve! – Morzsa party. Az ünnepi hétvégét a Jókai színház musical show-ja zárja a Csaba Kártya nagyszínpadon.

Aki kulacsot szeretne nyerni vagy sört kóstolna, ne felejtse otthon a Csaba Kártyáját.

További programok »

Friss hírek

Szeméthegyek a szelektív szigeteknél: megkezdődött a takarítás

Több békéscsabai közösségimédia-felületen is jelezték a lakók, hogy egyes szelektív hulladékgyűjtő szigetek környezetében jelentős mennyiségű szemét, zsákok és oda nem illő hulladék halmozódott fel. A problémás területek megtisztítását július 22-én kezdték meg.
2026. július 22. 21:31
FEL