Két hétvége alatt hatból hatot húztak be a Csirkefogók fiataljai

2023. október 2. 13:47 | Such Tamás

Remekül kezdte a szezont a Csabai Csirkefogók VK fiataljai az országos utánpótlás-bajnokságot az A2-es csoportban. Múlt-múlt szombaton és múlt vasárnap is mindhárom korosztály (gyermek, serdülő, ifi) megnyerte az aktuális meccsét.

A múlt-múlt szombaton, azaz szeptember 23-án, a Csirkefogók a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodakomplexusban kezdték meg az alapszakaszt. Mindhárom gárda gyönyörűen kezdett, a csabai hengertől szinte levegőhöz sem jutottak a hazaiak. A gyermekmeccs egyik szép pillanata az volt, amikor a 2011-es születésű Suhajda Soma egy bombagóllal hálálta meg a lehetőséget, hogy a 2009-2010-es korosztályban domboríthasson.

 

Köröm mustra – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

(Ha egy fiatal följátszik egy nagyobb csapatban, és netán gólt lő, akkor a következő hétfői edzésen egy tál sütivel érkezik a fürdőbe. Ha azonban egy ifista ugyanezt produkálja a felnőttek közt, akkor a tételt már egy tálca sörben mérik.)

Mivel sokan játszottak föl, így a gyerek egész héten sütizhettek. No de hol? A múlt héten még nem volt sátor. (Október 1-ejétől van.) A vásárhelyi meccsről a csabapolo.hu-n is olvashatunk.

Noha ahogy mondottam volt, a múlt héten még nem volt sátor, így az elmúlt két hétben a csapatok Szentesen, Csongrádon, Szarvason szomszédoltak, vagy épp a Bánszki utcai focipályán egy bőrt kergetve szárazföldiztek. Tehát így – uszoda nélkül – szép nyerni idegenben.

 

Galéria

 

A tegnapi, váci meccsek már lényegesen hajhullatóbbak voltak, ugyanis az első két játék roppant szoros volt: a gyermekek 14-12-re, a serdülők 9-8-ra nyertek, de… A második derbi után Fodor Ádám vezetőedző kissé kajánul csak annyit mondott: „Ez is sima volt”.  (vitzelt) Az ifik viszont nagyon szépen, 12-5-re szétjátszották az ellenfélt. A váci meccsről a csabapolo.hu-n is olvashatunk.

Úgy tűnik, egy jó szezon elé néznek a Csirkefogók, mert a tavalyihoz képest egy erősebb serdülő és ifi egylet állt össze. (A gyermekek általában sikeresek, illetve akkor csak gyöngülnek egy kicsit, amikor egy erősebb klub el-elszippantgatja a jobb játékosait.)

A csabaiak legközelebb e hét vasárnap (október 8-án) fogadják a Szeged pólósait. A gyermek korosztály 11 órakor kezd. És ha a Csirkék a vasárnapi derbiket is behúzzák, akkor úgy állnak, mint most hétvégén az Előre: kilencből kilencet nyertek.

 

A Covid legjobb hozadéka a klub számára: Tasnádi Tibor Sr.; amikor csak tudja, Fb-n közvetíti a meccseket – Fotó: behir.hu/Such Tamás

További programok »

FEL