Két értelemben ütős – TALAMBA koncert a Munkácsy Festen

2025. szeptember 28. 12:08 | Bere Mátyás

8 ÉVSZAK – a TALAMBA Ütőegyüttes immerzív koncertje méltó lezárása volt a második Munkácsy Festnek. Igazi komolyzenei vibrálás, könnyűzenei könnyedség és az ütőshangszerek ritmikája járta át a Csabagyöngye Kulturális Központot.

Annyi hangszer volt a CSAKK színpadán, hogy a zenekar segítségét kértük a megszámlálásban. Zombor Levente, a zenekar művésze kiemelte, nagyon örülnek, hogy részei lehettek a Munkácsy Festnek.

– A 8 ÉVSZAK című koncertünket adtuk elő, amelynek már a címéből is kiderül, hogy ez „Vivaldi feat. Talamba” előadás. A COVID-19 járvány időszakában nem tudtunk koncertezni és ekkor titokban elkezdtünk a Vivaldival dolgozni, hogy ütőhangszereken is megszólaljon ez a mű. A négy legjellemzőbb évszak tételt feldolgoztuk ütőhangszeren, ehhez pedig párosítottunk hozzájuk passzoló Talamba szerzeményeket – mondta Zombor Levente.

 

Fotó: Bere Mátyás / Behir.hu

 

Mint megtudtuk, a színpadon közel – ha nem több, mint  száz hangszer volt, ezek mind meg is szólaltak.

– Érdekesek a hangszereink és nagyon sokfélék. Nem csak látványban, hanem megszólaltatásban is elégé különlegesek ezek, éppen ezért a közönség első találkozásra is jellemzően jól reagál a csapatunkra. Mi azt valljuk, hogy ha Vivaldi ismerte volna a mi hangszereinket, akkor biztosan írt volna rájuk zenét. A koncerten folyamatosan váltogatjuk a hangszereket, így dobok és dallamhangszerek is megszólalnak egymás mellett – fejtette ki Szitha Miklós, a zenekar művésze.

A színpadra a zenegar négy tagján túl Szlávik Ágnes homokanimátor is csatlakozott, aki változatos és folyamatosan formálódó képekkel kísérte végig a zenekar játékát.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

Hamarosan nyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Hamarosan megnyílik az Attila-kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kiállítás egyik legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye lesz. A békéscsabai születésű Haan Antal a vatikáni Raffaello-freskót másolta le eredeti méretéhez közel, és a mű több mint száz éve nem volt látható a közönség előtt - közölte a Magyar Nemzeti Múzeum szombaton az MTI-vel.
17:10
FEL