Két csabai atléta várja a bevetést a felnőtt atlétikai Eb-n

2026. augusztus 13. 12:15 | behir.hu

Bogdán Annabella gerelyhajító pénteken lép színre a selejtezőben, Kovács Alexandra gyalogló pedig szombaton a most debütáló félmaratoni távon áll rajthoz Birminghamben, a 27. Szabadtéri Felnőtt Atlétikai Európa-bajnokságon.

A kontinensviadal hétfőn kezdődött, amelyre negyvenkilenc ország közel ezerhétszáz sportolója nevezett, összesen ötven számban avatnak férfi-női bajnokot. A mieink pedig már eddig is kiválóan szerepeltek, Halász Bence aranyérmet nyert kalapácsvetésben, Molnár Attila és Enyingi Patrik révén pedig két döntősünk volt 400 méteren.

A csabai versenyzők az Eb második felében jutnak szerephez: Bogdán Annabella gerelyhajító az európai ranglista 27. helyével vívta ki a jogot az indulásra. Varga Lőrinc versenyzője pénteken vívja meg a selejtezőt az impozáns Alexander Stadiumban délelőtt 10:40-től. A vasárnapi döntőbe a legjobb tizenkét atléta jut, ehhez azért bravúros szereplésre lenne szükség ebben az erős mezőnyben.

 

Bogdán Annabella és edzője, Varga Lőrinc (Fotó: Békéscsabai Atlétikai Club)

 

Kovács Alexandra újoncként mutatkozik be a felnőttek között. Most először avatnak bajnokot a félmaratoni gyalogló távon. Urbanikné Rosza Mária tanítványának fiatal kora ellenére is sikerült kiharcolnia az indulási jogot. Az új táv nem okozhat gondot az EYOF-győztes békéscsabai gyaloglónak, mert idén már háromszor is teljesítette. Gyaloglásban nincs selejtező, rögtön döntőt rendeznek. Szombat kora reggel 7:30-kor lövik el a rajtot, a versenyzők egy egykilométeres pályán köröznek majd Birmingham belvárosában. A szakemberek technikás pályát tűztek, mert nemcsak aszfaltburkolat lesz, hanem macskakő is, valamint számos kanyart, illetve emelkedő-lejtőt is le kell küzdenie a gyaloglóknak.

 

Kovács Alexandra és edzője, Urbanikné Rosza Mária (Fotó: Békéscsabai Atlétikai Club)

További programok »

Friss hírek

Zene a rendszer árnyékában – Mező Gábor a Kádár-korszak kultúrájáról

Folytatódik a Fedélzet Estek programsorozata Békéscsabán: ezúttal Mező Gábor újságíró, kutató és publicista tartott előadást a Rákóczi Szövetség Békéscsabai Városi Szervezete és a Fedélzet Estek közös rendezvényén. A Megszállók és leszállók munkacímű esten szó esett Magyarország 20. századi történetének meghatározó időszakairól, a kommunista hatalom kiépüléséről, a Kádár-korszak konszolidációjáról, valamint arról is, miként alakította a rendszer a magyar könnyűzene világát.
13:11
FEL