Két baleset az óév utolsó napján

2019. január 1. 10:11 | behir.hu

Személygépkocsik ütköztek Gyulán és Dévaványán. Az előbbi balesetben hatan sérültek meg. Dévaványán személyi sérülés nem történt, de az egyik személygépkocsi vezetője ellen eljárás indult, mert a gyanú szerint ittasan vezetett - írja a police.hu.

Gyulán, a Sarkadi úton, 2018. december 31-én 8 óra körül összeütközött két személygépkocsi. Az egyik jármű vezetője Sarkad irányába tartott és a Fehér-Körös hídra hajtott fel, amikor a jobbra ívelő kanyarban áttért a menetiránya szerinti baloldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a neki szemből érkező taxival. A balesetben mindkét jármű vezetője súlyosan megsérült, illetve szintén mindkét autóból két-két utast vittek könnyű sérüléssel kórházba a mentők.

Dévaványán, a Körösladányi utcában, 2018. december 31-én 17 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője meg akart előzni egy másik autót, de eközben az előzött gépkocsi balra kanyarodott. A két jármű összeütközött, majd az előző kocsi árokba csúszott, személyi sérülés nem történt. Az előző autó vezetőjénél a szonda ittasságot jelzett, ezért a férfit a rendőrök előállították mintavételre, bevonták a jogosítványát és ittas járművezetés gyanúja miatt feljelentést tettek ellene.

Forrás: police.hu

További programok »

Gyula

FEL