Kerépárosbarát települések

Idén is pályáztak a közép-békési városok.

Idén tízedik alkalommal hirdette meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpárosbarát Település pályázatot. A kiírásra a hagyományoknak megfelelően a közép-békési városok is jelentkeztek.

Egy átlagos hétköznap Békésen szinte mindenki kerékpárral jár. Főként az ügyes-bajos dolgok miatt, de egyre több biciklis turista tűnik fel a városban, illetve a térségben. Békés már a pályázat meghirdetése óta részt vesz ebben a programban. Korábban mind a kilenc alkalommal elnyerték ezt a címet.

– Jelentős a kerékpárosok száma a városban. Nagyon sokat pályáztunk és nyertünk kerékpáros útra, felszerelésre, képzésre az elmúlt időben, úgyhogy elmondhatjuk, hogy Békésen több mint 10 kilométer kerékpárút van, különösen jó partnereink az iskolák, a rendőrség, a polgárőrség – fogalmazott Izsó Gábor polgármester.

Gyula ezzel szemben tavaly pályázott első alkalommal, így először tudhatja magának az elismerést. A fürdővárosban szintén közkedvelt közlekedési eszköz a bicikli, így a város vezetése folyamatosan azon dolgozik, hogy fejlődjön ezen a téren.

– Egyik legfontosabb projektünk az új kerékpárutak építése, illetve a meglévő kerékpárutak felújítása. Egyik fejleménye, hogy a Városerdőre vezető kerékpárút megépítésére vonatkozó pályázatunkat már be is adtuk. Ebben a pályázatban egy 4,5 kilométer hosszú új kerékpárutat szeretnénk építeni a Fehér-Körös hídjától egészen Városerdőig – emelte ki dr. Görgényi Ernő.

A megtisztelő címmel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a települések kerékpárral közlekedőkért tett intézkedéseit értékeli. A idei programban Békéscsaba is beadta pályázatát.

– Míg országosan 22 százalék a kerékpárral közlekedők aránya, ez Békéscsabán 30 százalék fölötti és ez azt a kötelezettséget rója az önkormányzatra, hogy fokozatosan fejlessze a közlekedési feltételeket, amelyek biztonságosak is egyben. Úgy gondolom, hogy a város korábban is sokat tett és a mostani időszakban is sokat tesz azért, hogy fejlesszük a kerékpárút hálózatot – mondta el Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

A pályázatok értékelése után a címre javasolt települések listáját a közlekedésért felelős tárca fogadja el. A nyertesek a 2017-es pályázat bírálatáig viselhetik a címet.

 

Megosztás:

Címke: ,