A kékes rétihéja nagy elterjedésű faj, tőlünk északra, egész Eurázsiában költ. Magyarországon a XX. század elején még voltak költései, de ma már csak telelni jár ide. Az első példányok általában szeptember közepén érkeznek, a vonulás november közepén tetőzik. Egy részük továbbmegy a délebbi tájak felé, de sokan egész télen itt maradnak, csak márciusban indulnak vissza költőhelyükre.
Hazánkban évente mintegy 500 kékes rétihéja telel, ebből a legtöbb a Hortobágy térségében. A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül is több helyszínen vannak tradicionális telelőhelyei. Ezek egyike a kardoskúti Fehér-tó térsége, pontosabban a Lófogó-ér, ahol általában tíz példány tölti a hideg évszakot. Idén az eddig megfigyelt legnagyobb mennyiség öt példány volt.
A kékes rétihéják legfontosabb téli tápláléka a mezei pocok. Ebből a rágcsálóból most bőven van a térségben, így a héják is könnyen tudnak zsákmányt szerezni. Vadászati technikájuk hasonlít a többi rétihéjáéhoz: imbolyogva, alacsonyan repülnek a rövidfüvű legelők, vagy a gabonatarlók, lucernatáblák felett. Így pásztázzák a területet, s ha megpillantják a zsákmányt, akkor hirtelen lecsapnak rá. Egész nap aktívak, de a hajnali és alkonyati órákban vadásznak a legintenzívebben. Napnyugta előtt beszállnak éjszakázóhelyükre.
A Lófogó-ér melletti, szabadon látogatható, nádfedeles magaslesről jól megfigyelhető, ahogyan alacsonyan keringenek a levegőben, keresve a földön a megfelelő éjszakázóhelyet. Általában egy zsombékos részt választanak, ahol az összeborult növénycsomókon kényelmesen pihenhetnek.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
