A kékes rétihéja tőlünk északabbra költő faj. Elsősorban Oroszországban és Nyugat-Európa északi részein költ, de érdekes módon kicsit délebbre, a Kaukázus környékén, Grúziában és Közép-Ázsiában is fészkel. Hozzánk téli vendégként érkezik, szeptember legvégén jelennek meg első példányai. Vonulásuk csúcsa októberben van, s ha nem túl kemény a tél, akkor a legtöbben egész télen itt maradnak, csak áprilisban indulnak vissza az északi tájakra.
A kardoskúti Fehér-tó közelében, a Lófogó-érnél hosszú évek óta van egy stabil, tradicionális éjszakázóhelyük. Csoportosan éjszakáznak a gyékényes, zsombékos, sásos mocsarakban. Idén az eddig megfigyelt legnagyobb mennyiség hét példány volt, de a korábbi években előfordult, hogy egyszerre 11 madarat is láttunk.
A Lófogó-ér melletti, szabadon látogatható kilátóból jól megfigyelhető, ahogyan napnyugtakor megérkeznek és körözgetnek a terület felett. Ilyenkor felmérik, hol lesz a legideálisabb éjszakázóhely, s ha kiválasztották, akkor hirtelen behuppannak oda. Napközben akár 20-40 kilométeres távolságra is elmennek táplálkozni, de alkonyatkor mindig visszatérnek.
Az, hogy egy adott évben mennyi kékes rétihéja telel a térségben, alapvetően két dologtól függ: az időjárástól és a rendelkezésre álló táplálék (rágcsálók) mennyiségétől. Ha nagyon hideg van és vastag a hótakaró, amely alól nem tudják kikotorni a rágcsálókat, akkor délebbre húzódnak. Idén az átlagosnál kevesebb a mezei pocok a térségben, így valószínűleg kevesebb kékes rétihéja is telel majd át itt.
Forrás: Körös-Maros Nemzeti Park
