Kedvezőbb lehet az idei parlagfűhelyzet

2023. március 1. 13:40 | behir.hu

Kevesebb bírságot szabtak ki tavaly a hatóságok a parlagfű-szennyezettség miatt, mint az elmúlt években. A pozitív tendencia részben annak köszönhető, hogy az agrárkormányzat egyre nagyobb figyelmet szentel a megelőzésnek. A múlt évben ráadásul az időjárás is besegített, a kevés csapadék miatt a gyomnövény nem tudott megfelelően fejlődni.

– A kiszabott bírság összege külterületen meghaladta a 71 millió forintot, míg a belterületi ingatlanok esetében 755 ezer forintra büntették a szabálysértőket a hatóságok – derült ki Nagy István, agrárminiszter képviselői kérdésre adott válaszából. A tavalyi adatok javuló tendenciáról árulkodnak, hiszen egy évvel korábban még 108 millió forintra rúgott a parlagfű-szennyezettség miatt kiszabott bírság összege, 2020-ban pedig 127,5 millió forintnyi büntetést szabtak ki a hatóságok.

A tárcavezető jelezte: a parlagfű elleni védekezésre az idén 24,5 millió forintot különített el a kormány. 

– A fő cél, hogy minél több parlagfűvel szennyezett területet lehessen felszámolni az országban. Az illetékes hatóságok a felderítési munkájuk során mindent megtesznek annak érdekében, hogy a jogkövető földhasználat következtében kialakuló parlagfüves területeket beazonosítsák és mentesítsék a fertőzöttségtől – mutatott rá Nagy István.

A minél pontosabb felderítés érdekében a Nébih 2013-tól Parlagfű Bejelentési Rendszert működtet. A rendszer különlegessége, hogy a megtett bejelentések közvetlenül az ellenőrzésre jogosult illetékes hatóságokhoz jutnak el, így a kormányhivatalok illetékes szervei gyorsan és hatékonyan tudnak fellépni. A Parlagfű Bejelentő Rendszert bárki használhatja, 2021-től már mobil applikáció útján is be lehet jelenteni, ha valaki parlagfüves területet észlel.

A tavalyi kedvezőbb eredményekhez az időjárás is hozzájárult. A szárazabb, aszályosabb idő a parlagfű fejlődését is befolyásolta. Júliusban és augusztusban az ország keleti részén, illetve az aszály sújtotta más területeken a növény növekedése jelentősen elmaradt a korábbi években megszokottól. 

Forrás: vg.hu

 

További programok »

FEL