Kedvező ingatlanárakkal kezdte a 2021-es évet Békés megye

2021. március 16. 06:20 | behir.hu

A tavalyi esztendő kezdetén senki sem gondolta, hogy 2020 márciusában betör hazánkba is a koronavírus, amely már a harmadik hullámába érve, még mindig a mindennapjaink részét képezi. Ahogyan az élet minden területén, így az ingatlanpiac szegmensben is igen sok változást hozott a pandémia. Az Ingatlannet.hu segítségével most betekintést nyerhetünk abba, hogy miként változott Békés megye ingatlanpiaca 2020 óta.

 
Csökkentek a lakásárak

Az ingatalnnet.hu stasztikai elemzéséből jól látszik, hogy ez egyes településeken a különböző ingatlantípusok kínálati árai csökkentek a 2020. és 2021. februári hónapok között.

Békés megye székhelyén az idei év februári hónapjában téglalakáshoz sokkal kedvezőbb áron juthattak hozzá a vásárlók, mint a tavalyi esztendőben. Békéscsabán 2020 elején egy téglalakás átlagosan 274 ezer F/m²-os kínálati áron szerepelt az eladó ingatlanok között. Majd egy évvel később ugyanezt az ingatantípust átlagosan már 20 ezer forinttal alacsonyabb négyzetméter áron lehetett megkapni.

Gyulán és Orosházán is hasonló irányba változtak a lakások ingatlanpiaci árai. Az előző év kezdetén, Gyulán egy téglalakást 306 ezer Ft/m²-ért lehetett kapni, mely az idei évre mintegy 10 ezer forinttal esett le négyzetméterenként. Orosházán a téglalakásokat 218 ezer Ft/m²-ért kínáltak a vásárlóknak eladásra a tavalyi év kezdetén, míg idén már csak 208 ezer forintot kértek el egy négyzetméterért.

 

 

Drágulóban a családi házak

Békés megyében családi házak tekintetében a tavalyi és az idei évben is a legmagasabb négyzetméter árak Gyulán és Békéscsabán voltak. Ebben a két városban, 2020 februárjában egy családi ház átlagos kínálati ára 177-217 ezer Ft/m² volt. Ezzel szemben idén már magasabban pozícionálódtak az átalgárak, méghozzá 217-263 ezer Ft/m²-nél.

Az egy éves vizsgált időszakban a legszembetűnőbb változás az orosházi házak esetében volt megfigyelhető. Az előző év kezdetén Orosházán egy családi házat 115 ezer Ft/m²-ért kínáltak a tulajdonosok, mely a harmadik hullám kezdetére 170 ezer forinttal emelkedett meg négyzetméterenként.

Békésen és Szarvason is hasonlóan alakultak a házak kínálati árai. Tavaly ezeken a településeken átlagosan 94-103 ezer forintot kértek el egy négyzetméterért. A 2021-es időszak első felében azonban már átalagosan 113 ezer Ft/m2-re ugrott fel az átlag kínálati ár.

 

 

Mit hoz vajon a 2021-es év az ingatlanpiacon?

A tavalyi év márciusától kezdve csökkent az ingatlan adásvételek száma, legfőképpen a koronavírus megjelenése miatt. Arról, hogy az idei évben mi fog történi a lakáspiacon nehéz bármit is mondani, hiszen most kezdődött el a pandémia harmadik hulláma, ami az előző két hullámhoz hasonlóan nagyon megviseli a gazdaságunkat. Az előzetes bejelentések szerint a korlátozások megszüntetése csak akkor fog majd életbe lépni, amikor az ország nagyobb hányada beolttatja magát a vírus ellen. Ennek függvényében az első félév gyenge a hazai ingatlanpiacon, bár a kormány a tavalyi évben bejelentett és az idén bevezetett otthon és család teremtési programjai miatt egy lassú növekedés várható majd az ingatanpiacon.

További programok »

FEL