Vízilabda: Katona Péter két korcsoportja nagy fejlődésen ment keresztül

2024. június 18. 18:08 | behir.hu

Katona Péter két korosztályt, a gyermek III. (2011-ben születettek) és a gyermek IV. (2012) vitte végig az év folyamán. Értelemszerűen a Délkeleti területi vidékbajnokságban ezért két külön gárdával álltak ki fordulóról fordulóra. Fiatal edzőnkkel taglaltuk az elmúlt esztendő történéseit.

 

– Milyen létszámmal dolgoztál az év folyamán?

– Mind a két évjáratban 11-11 gyerek járt edzésekre. Jó lett volna, ha népesebb a két gárda, de egy kicsit erre a korcsoportra is hatott a beiskolázáskor kitört Covid-járvány. Ezért előfordult, hogy a gyermek „négyesek” közül egy-egy ügyesebbnek olykor föl kellett játszani a „hármasok” közé, de ugyanígy volt, hogy egy-egy gyulai baby korosztályos a mi „négyes” csapatunkban kapott helyet. A folytatásban válasszuk szét a két évjáratot. Kezdjük a kisebbekkel! A 2012-ben születettek teljesen új helyzetbe kerültek azzal, hogy már nem a baby szabályok szerint játszottak. Ennek megfelelően sok új dolgot kellett tanulniuk.Nem voltak teljesen ismeretlenek előttem, de tény, tavaly nyáron szembesültem igazán azzal, hogy milyen „anyagból” fogok dolgozni, amikor a baby korcsoportból kiöregedtek följebb léptek hozzám. Ugyanakkor a bajnoki mezőnyhöz nem volt viszonyítási alapom, ez csak menet közben derült ki. Mindezek ismeretében igyekeztem a korosztálynak megfelelő játékstílust kialakítani, a gyerekek életévéhez alkalmazható taktikai elemeket gyakoroltatni.

 

–  A nyolcfős mezőnyben a hatodik helyen zártak. Elégedett vagy ezzel?

– Ők még nagyon fiatalok, nem az volt a fontos, hogy hol végzünk, sokkal inkább az, hogy egy év alatt honnan hová jutottunk.

 

– És ha ezt nézzük, milyen tapasztalataid vannak?

– Pozitív. A bajnokság elején az élcsapatokhoz, a nagy hagyományokkal rendelkező Szolnokhoz, Szegedhez, Szenteshez képest jelentős lépéshátrányban voltunk, sokszor nagy gólkülönbséggel maradtunk alul. Az idő előrehaladtával a sok tanult elem egyre jobban rögzült a gyerekekben, és a szezon vége felé már minden csapattal egyre inkább partiban voltunk. Annak ellenére, hogy olykor a betegségek, egyéb hiányzások és a szűk merítési lehetőség miatt akadtak problémáink.

 

– Ez a garnitúra korosztályt vált, eggyel följebb lépnek. Más feladatok várnak majd rájuk?

– Mindenképpen. Idén nyártól speciálisabb képzést kapnak, és szélesedik majd a taktikai repertoárjuk. Még többet kell gyakorolni például az emberelőnyös és hátrányos helyzeteket, de sorolhatnám. Az elmúlt évben még sok elem inkább a baby korosztályból maradt vissza, ezekből egyre kevesebbre van szükség a jövőben.

 

– Akkor nézzük az „öregebbeket”, a 2011-eseket.

– Amikor átvettem őket, már tudtam mire képesek. De azzal is tisztában voltam, hogy a korábbi teljesítményüket tekintve többre hivatottak.

 

– A kilenccsapatos mezőnyben a negyedik helyre futottak be. Ez előrelépés…

– Valóban, de ehhez sok munka kellett év közben. No meg az, hogy egy kivételével mindig komplett csapattal tudtunk kiállni. Így aztán minden ellenfelünkkel szemben jó meccseket játszottunk, ami ugyancsak segítette a fejlődésüket. De az is tény, egyszer-egyszer fontos pontokat hullajtottunk el. Összegezve: jó úton haladtunk, hiszen föl tudtuk venni a versenyt az erősebb háttérrel rendelkező csapatokkal szemben is.

 

– Miben léptek igazán előre ennek a korosztálynak a fiataljai?

– Több dolgot is kiemelhetek, úgy mint kohézió, küzdeni tudás, javuló játékfegyelem, de a legfontosabb: csapatként, egymásért küzdöttek egész évben.A korcsoportváltások miatt a gyermek „hármasok” feljebb kerülnek, új edző veszi át őket. A „négyesek” a tervek szerint maradnak Katona Péter irányítása alatt, de az új szezonban eggyel följebb játszanak. Ugyanakkor 14 baby korosztályos is korcsoportot vált, ebből meríthet Katona Péter a 2024–2025-ös szezonban a gyermek IV. korosztályosok esetében.

Forrás: csabapolo.hu

További programok »

FEL