Katasztrófavédelem: Biztonságban a fesztiválon is!

2018. augusztus 4. 07:14 | behir.hu

A szabadtéri rendezvények és fesztiválok megrendezése komoly előkészületeket igényel a szervezőktől és a hatóságoktól egyaránt. A katasztrófavédelem hatósági szakemberei nemcsak folyamatosan ellenőrzik a rendezvények biztonságát, hanem már a tervezési szakaszban is részt vesznek, hogy a fesztiválozók a lehető legnagyobb biztonságban szórakozhassanak.

A legfontosabb, hogy a fesztiválozók veszély esetén a lehető leggyorsabban el tudják hagyni a helyszínt. Ezt jól kivilágított, sötétben is látható táblákon és kivetítőkön jelzett menekülő útvonalakon tehetik meg. A húszezer négyzetméternél nagyobb területen, vagy tízezernél több látogatót fogadó rendezvényeken kétméteres, jól látható helyeken felállított kivetítőkön mutatják be, hogy mit kell tenni veszély esetén.

A fesztiválokon megfelelő létszámú és felkészített biztonsági személyzetet foglalkoztatnak, veszély esetén az ő utasításaikat kell követni. A katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat és a fesztiválok szervezői folyamatos kapcsolatban vannak. Ha az időjárás indokolttá teszi, akár le is állítják a rendezvényt. Néhány egyszerű szabály betartásával mindenki biztonságban szórakozhat:

A sátrat csak a kijelölt helyen szabad felállítani. 2015-ben például életét vesztette egy fesztiválozó, aki tiltott helyen sátrazott és egy viharban letört faág ráesett a sátrára. A sátor felállítási helyét úgy kell megválasztani, hogy ne legyenek a sátor felett és annak közelében instabil tárgyak, veszélyes fák.

A sátrat sátorvasakkal, cövekekkel megfelelően rögzíteni kell, hogy a szél ne tudja felkapni azt.

Az eső önmagában nem veszélyes, viszont ha tömegben esernyőt használunk, az már balesetet okozhat. Aki nem akar megázni, vigyen magával esőkabátot, az esernyőt pedig hagyja otthon. Egy gumicsizma is hasznos lehet azoknak, akik több napot töltenek egy fesztiválon.

A tömeg a tolakodástól nem fog eloszlani. Egy fesztiválon mindig a tömeg jelenti a legnagyobb veszélyt. Vihar, vagy bármilyen baj esetén nem szabad pánikba esni és másokon átgázolva menekülni, hanem a biztonsági személyzet utasításait kell követni. A helyszínt a menekülési útvonalakon lehet a leggyorsabban és legbiztonságosabban elhagyni. Közben ne feledkezzünk meg másokról sem, figyeljünk egymásra, így elkerülhetőek a balesetek.

Senki ne meneküljön vihar idején fa alá. Nemcsak a villámcsapástól kell tartani, hanem attól is, hogy a szélben kidőlhet a fa, vagy ágak törhetnek le.

A színpad közelébe sem tanácsos menekülni. A színpadokon ugyan van villámhárító, de erős szél estén balesetveszélyes lehet a felépített technika.

Nem szabad a kiáramló tömeggel szemben haladni, a tömeg szélén haladva próbáljunk meg kiválni belőle.

A telefon nem csak arra jó, hogy fotózzunk és videózzunk vele. Ahelyett, hogy a közösségi oldalakon posztolunk, baj esetén segítsünk másokon és hívjunk segítséget a 112-es segélyhívó számon.

Egy fesztiválon kevés az árnyék, legyen nálunk naptejet és sapka.

Fesztiválokon csak a kijelölt tűzrakóhelyeken szabad tüzet gyújtani. Grillezés és sütögetés helyett válasszuk az étkezőbódék egyikét.

A felgyülemlett szemetet ne hagyjuk a helyszínen, nemcsak a szervezők, hanem a környezetünk is hálás lesz, ha szelektíven gyűjtjük a hulladékot.

Ne akadályozzuk a tűzoltók, a mentők és a rendőrök szabad mozgását.

 

Forrás: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Kommunikációs Szolgálata

További programok »

FEL