A kezdeményezés célja, hogy a kulturális örökség bemutatása mellett felhívja a figyelmet a női egészség, a megelőzés és a korai felismerés fontosságára.
A programok elsősorban a nőket szólítják meg, de minden érdeklődőt várnak.
A műemléki helyszínek látogatásához belépőjegyet kell váltani, a meghirdetett kiegészítő programok díjmentesek - tájékoztatta a NÖF az MTI-t.
A geszti Tisza-kastélyban a Tisza-család nőtagjainak gyógyításban és betegápolásban betöltött szerepét mutatják be, emellett véradásra is lehetőség nyílik.
A szabadkígyósi Wenckheim-kastélyban Bauer Barbara író vezetésével ismerhetik meg a látogatók Wenckheim Krisztina életútját, a tatai Esterházy-kastélyban Nyári Krisztina története, a tiszadobi Andrássy-kastélyban pedig az Andrássy-lányok sorsa kerül középpontba.
A dégi Festetics-kastély parkjában rózsaszín sétával és kocogással, valamint frizbigolffal várják a látogatókat. A bajnai Sándor-Metternich-kastélyban női jógával és meditációval egészül ki a program.
A keszthelyi Festetics-kastélyban és a fenékpusztai majorságban arisztokrata nők életútját idézik fel, míg a füzérradványi Károlyi-kastélyban a történelmi családok nőtagjainak helytállását mutatják be.
A nádasdladányi Nádasdy-kastélyban Kanizsai Orsolya és Nádasdy Tamás leveleiből is elhangzanak részletek, míg a Szántódpusztai Majorságban Boross Marietta néprajzkutató értékmentő munkájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A NÖF a Pink October, azaz a Rózsaszín október nemzetközi kezdeményezéshez kapcsolódva a kulturális élményeken túl a közösségi részvétel és az egymás iránti odafigyelés jelentőségére is fel kívánja hívni a figyelmet - áll a közleményben.
Forrás: MTI