A minap a békéscsabai Pádi Zoltán, nyugalmazott matematika-fizika szakos középiskolai pedagógus mesélt a legszentebb hobbijáról, a kártyáról. (Régi ismeretségünkből fakadóan tegeződtünk.)
– Honnan ered a kártyaszereteted?
– Már egészen kiskoromban kanasztáztam a szüleimmel. Eleinte nem volt kedvenc kártyám, mert minden életszakaszomban más és más tetszett, gimnáziumban azonban már csak az ulti érdekelt. Nagyon fontosnak tartom a kártyázást, mert rendkívül sok képességet alakít.
– Póker?
– Nem szeretem, mert az inkább pszichológia.
– Pókerarc.
– Nem tetszik, hogy nem játsszuk ki a lapokat, és az a nyerő, akinél a legjobb kombináció van.
– Amikor apám a barátaival ultizott, mindig tudta, hogy kinél, melyik lap van.
– Azt illik tudni. Amikor a 66-ozom vagy a Fekete macskázom a komputeren, mindig tudom, hogy kinél mi van.
– Mennyi esélyed van a számítógép ellen?
– A gép sosem játszik úgy, mint az ember.
– Mióta létezik a kártya?
– A kínaiak találták fel, akiktől átvették az arabok, tőlük pedig az európaiak; illetve a 14. században a velenceiek is hoztak már be keletről. Például a Visconti Tarot már akkoriban létezett, ami egy vagyonba került, mert minden egyes lapját kézzel festették. A tarot-val jósolnak is. (Kivételesen a kártyaasztalon van egy pakli.)
– Jósolsz nekem?
– Nem, mert nem értek hozzá, de nem is hiszek benne. Egyébként sokan keverik a tarotot a tarokkal, ami játékkártya.
– A magyar kártya legalább annyira magyar, mint a lecsó?
– A magyar kártyát a reformkorban feltehetően Schneider József, egy német nemzetiségű kártyafestő alkotta meg Pesten.
– Mindig van egy külföldi labor.
– Előzménye, hogy a 19. század elején Schiller megírta Tell Vilmos című drámáját, amely akkor nagyon népszerű volt. Ez ötletet adott a kártyafestőknek.
– Tell Vilmos influenszer volt?
– Ha Schiller nem írta volna meg, akkor lehet, hogy Tell Vilmosról soha az életben nem hallunk semmit. Lehet, hogy nem is létezett.
– Mint Kinizsi Pál.
– Nos, a magyar kártyán piros, makk, zöld és tök színsor van, de egyébként az nem tök, hanem csengettyű – németül: schellen. A sorozatjel alapján eredetileg az egy echte német kártya, mivel hazánk a német kultúrához tartozik. Akkoriban még mindenhol egyéni műhelyekben készültek a lapok.
– Úri huncutság volt, mint a 14. században.
– A kártyakészítők egymás munkáit másolták, ha viszont újat találtak ki, akkor is az előzőkből jó néhány mintát átvettek. A magyar kártya ász lapjain évszakok vannak, és a királyok lovon ülnek.
– Elvileg lovas nép vagyunk.
– Egyébként a megjelenést követő egy-két évtized elteltével szinte feledésbe merült ez a kártya. Majd a 19. század második felében, amikor is a nyomdatechnika rohamosan elkezdett fejlődni, már lehetőség volt a tömeggyártásra.
A 1800-as évek végén néhány kártyagyártó kiemelkedett. Ilyen volt többek között Piatnik Ferdinánd, aki Pesten született, majd elvette Anton Moser bécsi kártyafestő özvegyét. Azt követően a megörökölt bécsi műhelyt felfejlesztette, és egyre nagyobb mennyiségnem kezdte el gyártani a kártyákat – többek között a magyar kártyát is –; idővel a Monarchia szinte egyeduralkodóvá vált.
A magyar kártyát Piatnik Doppel-Deutsche néven készítetette és nagyon hamar sikeres lett. Ez új játék szinte húsz év alatt kiszorította a korábban használt egyalakos német sorozatjelű kártyákat. De csak 1896 óta hívják hazánkban magyar kártyának.
– Nagy zsugás volt az öreg. A játékszabályokat ki találta ki?
– Folyamatosan alakult. Például amikor valami unalmassá vált, akkor beújítottak egy szabályba.
Galéria
– Hány pakli magyar kártyád van?
– Százvalamennyi. A gyűjteményemben mind különböző.
– Mi a célod velük?
– Szeretném kiállítani őket, noha 1200 csomagot nehéz lenne. Azonkívül van német, francia sorozatjelű, latin, hagyományos/nem hagyományos – az utóbbiak általában csak egy sorozatot élnek meg. Emiatt a nem hagyományosak lényegesen értékesebbek.
– Egy gyűjtő nem fél, hogy kirabolják?
– Eredendően az a kérdés, hogy mit tekintünk a kártya értékének. A gyűjtőknek elsősorban a kártya eszmei értéke a fontosabb, amit a nemzetközi kereskedelemben jegyeznek. Más kérdés, hogy mennyit adnának érte.
– Úgy tudom, a festménytolvajoknak sincs semmi fogalmuk az ellopott képről.
– És nyilván érték alatt passzolja el, mert gyorsan kell neki a pénz. A legértékesebbek kártyapaklik hatszámjegyűek. De itt is – akárcsak a festményeknél – a tolvaj nem tudná az eredeti áron eladni. Kártyát nem érdemes lopni, mert azonnal lebukhat az ember, ugyanis nagyon szűk a gyűjtők köre.
