“Karolj fel egy családot”: egy kislányt támogat az óvoda

Tehetségek kibontakoztatásában segít a program

A „Karolj fel egy családot” elnevezésű pályázaton nyert a Százszorszép Művészeti Bázis Óvoda. A NIVEA felhívása olyan gyermekeket kíván támogatni, akik nehéz körülmények között élnek, de átlagon felüli adottságokkal rendelkeznek. Az intézménynek az 50 ezer forintos forrással egy nagycsoportos kislányt és családját sikerült támogatni.

A nagycsoportba járó kislány egy pályázatnak köszönhetően egy olyan ajándékcsomagot kapott, amellyel tovább fejleszthetik tehetségét. Ebben segíti őt az is, hogy az óvodában tehetségműhely működik – amely a nyertes pályázat egyik feltétele volt, ahogyan az is, hogy a szülő is tenni akarjon a kicsi fejlődéséért. 

Amint azt Csabainé Pál Ilona óvodapedagógus elmondta: a nyolc csoportos óvodánkban hét műhely működik. Az egyik ilyen a Varázssipka, ahová főként nagycsoportos gyerekek járnak. Az idei évet Jázmin is ebben a műhelyben kezdi, drámajátékokkal, mesék, versek feldolgozásával foglalkoznak, amely segíti őket tehetségük kidolgozásában. 

Az édesanya, Szántóné Szabó Viktória elmondta: Jázmin  választékos szókincscsel rendelkezik már kicsi kora óta, szerinte ez valahol a meséknek is köszönhető. Elárulta: a két nagyobb testvér is mesemondó vénával rendelkezik, sőt, a középső a Légy jó mindhalálig című darabban is szerepel.

Az ajándékcsomag ötvenezer forint értékben tartalmaz olyan mesekönyveket, karmantyúfán szőtt bábokat és társasjátékot, amelyekkel az egész család közösen játszhat.

Megosztás:

Címke: , ,