Már lehet pályázni a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramra

2022. május 24. 19:20 | behir.hu

Keddtől lehet pályázni a Nemzeti Tehetség Központ Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramjának B komponensére – jelentette be a központ ügyvezetője Budapesten, sajtótájékoztatón.

Lantos Krisztina közölte, hogy sikeres felvételi után 17-23 éves fiatalok a világ 67 legrangosabb egyetemén tanuláshoz kaphatnak támogatást, évente akár 27 millió forintot.

– Az ösztöndíj mértéke attól függ, hogy melyik országba megy a hallgató. A program az első külföldi diploma megszerzését támogatja, és teljes körű finanszírozást biztosít, beleértve a tandíjat, a szállást, az utazást és a megélhetési költségeket is. A következő tanévre a benyújtási határidő június 13. – mondta el az ügyvezető.

Az ügyvezető a világon egyedülállónak nevezte a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogramot, amelyre a Nemzeti Tehetség Programnak köszönhetően immár harmadszorra írnak ki pályázatot. Úgy vélekedett, hogy a kiemelkedően tehetséges emberek kiemelkedő támogatást érdemelnek. Az ösztöndíjat azok nyerhetik el, akik vállalják, hogy tanulmányaik befejezése után Magyarországon hasznosítják a tudásukat. Legfeljebb huszonöten kaphatnak támogatást, a pályázatokat várhatóan július 8-áig bírálják el.

Részletes információk az ntk.hu oldalon olvashatóak!

Jelenleg 47 magyar fiatal tanul a világ legrangosabb egyetemein az ösztöndíjjal. Úgy fogalmazott, hogy a "stipisek" a jövőben is meghatározóak lesznek, gazdagabbá tehetik a társadalmat. Az ügyvezető arról is beszélt, hogy különleges a kiválasztási folyamat, amelyet úgynevezett instruktorok segítenek. Lantos Krisztina azt hangoztatta, hogy a magyar tehetséggondozás egyik mérföldkövéről van szó.

Miklósa Erika operaénekes, a program egyik instruktora úgy fogalmazott, hogy a legértékesebb nemzeti vagyon a tehetség, ez a jövő kulcsa. Mint mondta, amikor ő végzett a gimnáziumban, még nem igazán voltak ilyen lehetőségek, nem lehetett külföldre menni.

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

2023-ban is keres kiképezhető kutyákat a NAV

Ismét vásárol olyan kutyákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyek szakszerű kiképzés után szolgálatba állhatnak. Ezúttal kereső- és járőrkutyákra is szüksége van a szervezetnek. 10 hónapostól 3 évesig jöhetnek szóba az egészséges kutyusok. Gazdáik február 17-éig, e-mailben küldhetnek ajánlatot a vásárra.
2023. január 30. 18:20
FEL