Kari karácsonyt rendeztek a Gál Ferenc Főiskolán

2019. december 10. 06:15 | Gyemendi Réka

Kari karácsony címmel rendeztek programot hallgatóknak és leendő hallgatóknak Békéscsabán, a Gál Ferenc Főiskola főépületében. A rendezvényen kézműveskedéssel, ajándékvásárral, mézeskalács-díszítéssel és a hallgatók előadásaival várták az érdeklődőket.

A Kari karácsonyt második alkalommal rendezték meg az intézményben. Az ünnepre hangoló programokon túl nyílt napot is tartottak, ahol ismertették a szakokat, tájékoztatták az érdeklődőket a duális képzésről, bemutatták a felvételi eljárást, valamint a campust és a kollégiumot is.

Ezt követően az aulában folytatódott a program, ahol a második, reményt jelképező adventi gyertya is lángra gyúlt, dr. Esiobu A. Augustus plébános a négy gyertya szimbolikáját hangsúlyozta.

– Mire a koszorún minden gyertyát meggyújtunk, reményeink szerint a lelkünk mind a négy oldala Krisztus világosságára talál. Mindenkinek megvan a helye a lelkünkben, a kérdés, hogy milyen helyet kap az illető, és az illető helye megkapta-e már a világosságot a lelkünkben – fogalmazott.

Dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora elmondta: ez egy olyan ünnep, amely évről-évre visszatér és mindig más.

– A résztvevők is változnak, hiszen mindig más hallgatók jönnek. Változunk mi, oktatók és a munkatársak is. Személyünkben és igyekezetünkben is. Ez az adventi készülődés üzenete, hogy hétről hétre egyre inkább mélyüljünk el abban, ami igazán a feladatunk, a célunk, készüljünk a Megváltó születésének ünnepére, ami a  legteljesebb szeretet ünnepe – hangsúlyozta a rektor.

A programon többek között Fejes Dominika, Petrás Kíra, Dénes Dorina, Csizmadia Szonja és Császár Vivien hallgatók működtek közre.

 

Galéria

 

További programok »

Itthon

Megtévesztéssel jutott láncfűrészhez egy kétegyházi férfi

Kisebb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 30 éves büntetlen előéletű kétegyházi férfival szemben, aki megtévesztéssel jutott egy 250 ezer forint értékű láncfűrészhez és azt nem adta vissza.
19:34
FEL