Karanténfotókból nyílt kiállítás a Csabagyöngyében

2020. augusztus 28. 18:46 | Gyemendi Réka

Karanténfotókból nyílt kiálltás a Csabagyöngye Kulturális Központban pénteken. A képeket a Szent Györgyi Albert Technikum és Kollégium 9-10. osztályos, fotós diákjai készítették.

A képek előzménye az a járványügyi helyzet volt, amelyhez mindenkinek, így a fotós diákoknak is alkalmazkodniuk kellett. Novák Attila, a Szegya művésztanára kiemelte: könnyű helyzetben vannak a tanárok és diákok a műtermi környezetben, azonban ezek a lehetőségek egyik napról a másikra megszűntek.

– Adódott az a fajta távkommunikáció, az a helyzet, amelyben a tanár kollégámnak meg kellett találnia a lehetőséget. Azt, hogy a diák abban a közegben, ami körülötte van, mire képes, milyen képi világot tud abból létrehozni. Nyilván nem szigorú, szabályosan megfogalmazott tematika volt, hanem azt kellett megtalálni, miből tudnak meríteni a szűkebb környezetükben – fogalmazott.

 

 

A diákok szakmai vezetője elmondta: tanárként szerencsés helyzetben volt, ugyanis a tanulók maximálisan odafigyeltek az online oktatás alatt, így eredményes, minőségi munkát tudtak végezni.

 

 

– Elsősorban fekete-fehér munkákról beszélünk. A diákoknak a lelkivilágukat, a témával kapcsolatos érzelmeiket kellett kifejezniük. Emellett láthatók itt olyan kiegészítő képek is, amelyek még az év elején készültek különböző pályázatokra, és országos eredményeket értek el – mondta el Imre György fotográfus.

A szakmai vezető hozzátette: sok erős kép született, így minden 9. és 10. évfolyamos diáknak látható a kiállításon legalább egy képe.

 

További programok »

Itthon

Felnőttkorba lépett a Békés megyei mozgáskorlátozottak közössége

Fennállásának 45. évfordulóját ünnepelte a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete a Kölcsey utca 27. szám alatti székházában. A jubileumi rendezvényen rangos vendégek – köztük dr. Cserháti Péter miniszteri tanácsadó, Szarvas Péter polgármester, dr. Rákóczi Attila főigazgató, valamint dr. Hegedüs Lajos, a MEOSZ tiszteletbeli elnöke – köszöntötték a jubiláló szervezetet.
2026. november 6. 16:44
FEL