Karácsonykor is éjjel-nappal hívható a telefonos lelkisegély

2017. december 25. 10:46 | Kovács Dávid

Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke az M1 reggeli műsorában elmondta: van olyan, aki csak beszélgetni szeretne ilyenkor.

Nemcsak olyanok telefonálnak, akiknek bánatuk van, hanem olyanok is vannak, akik az örömüket szeretnék megosztani, megköszönve akár a lelkisegélynyújtók év közbeni segítségét – tette hozzá.

A szakember elmondta: havonta több mint 10 ezer hívás érkezik hozzájuk; van olyan szolgálatuk, amely egy nap alatt több mint száz hívást fogad. Kérdésre válaszolva azt is elmondta: telefonos segítőik között kevesen vannak 30 év alatt, sokan 60 év felettiek.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL