Karácsonyi vásár a főtéren

2015. november 13. 13:50 | Mikóczy Erika

Pénteken délelőtt erről tartott tájékoztatót a városháza dísztermében együttműködő partnereivel, az önkormányzat, a katasztrófavédelem, a Békéscsabai Atlétikai Klub, a Békéscsabai Szakképző Centrum, az egyházi iskolák, és a Leskovics Pirotechnika képviselőivel a Frankó Produkciós Iroda. A főtéri események sora a karácsonnyal idén sem ér véget: a szilveszterre utcabállal és tűzijátékkal készülnek.

Mint azt Frankó Attila főszervezőtől megtudtuk, ezúttal a főtéri korcsolyapálya építésével egy időben állítják fel az árusoknak helyet adó faházakat is, így a korábbiaktól eltérően már november 20-án nyitnak, azonban a hivatalos megnyitót advent első vasárnapján tartják. Az ünnepi kínálatban lesznek ajándékok, könyvek (amelyek között a békéscsabai írók műveit is megtalálhatják az érdeklődők), kézműves termékek, kozmetikai cikkek, ékszerek, ruhák, de ételeket, italokat, például kenyérlángost és több féle forralt bort is lehet kapni. Ismét lesz mini vidámpark kisvasúttal, mini „óriáskerékkel”, amelyet a csabai óvodák és iskolák csoportjai – akárcsak a korcsolyapályát – előzetes bejelentkezés alapján a délelőtti órákban térítésmentesen vehetnek majd igénybe. Hangos színpadi produkciókkal vagy hangos zenével nem szeretnék megzavarni az ott lakók nyugalmát, a faházakban viszont szólhat a zene. A véradás most sem marad el: december 10-én, 13 órától 17 óráig, a színházzal szemben, a Napsugár Bábszínház kiállítóterében várják a véradókat, akik között értékes fődíjat sorsolnak ki.

A Frankó Produkciós Iroda együttműködő partnereivel igyekszik meghitté, emlékezetessé tenni a karácsonyi vásárt, amelyhez a területet az önkormányzat biztosítja (az iroda idén egyébként Gyulán is render karácsonyi vásárt). Békéscsabán, a Békéscsabai Szakképző Centrum diákjainak köszönhetően lesz jászol a főtéren, a katasztrófavédők bemutatót tartanak majd, rávilágítva, hogy mire kell vigyáznunk az ünnepen. Az egyházi iskolák diákjai Biblia-olvasással segítik a lelki ráhangolódást, vasárnaponként pedig adventi gyertyagyújtásra jöhetünk össze a főtéren.

December 20-ától adományokat gyűjtenek a rászorulóknak a vásár területén, december 23-án pedig ételt osztanak a Munkácsy utcán, a Frankó Produkciós Iroda előtt, ahol az összegyűlt ajándékokat is megkapják a nehéz sorsú emberek.

A vásárnak karácsonykor nem lesz vége: december 30-án kocogással, szilveszterkor utcabállal és tűzijátékkal várják a csabaiakat a főtérre egy óévbúcsúztató, újév-köszöntő partira.
Mikóczy Erika

FEL