Karácsony idegenben

2017. december 25. 19:11 | behir.hu

Vannak olyan hivatások, amelyek megkövetelik az embertől, hogy olyan időszakban is szolgálatot teljesítsen, amikor rajta kívül szinte mindenki pihen, vagy adott esetben éppen ünnepel. A közelgő karácsony kapcsán a külföldi missziókban részt vevő magyar honvédeket kérdezték arról, hogyan élik meg ezt az időszakot otthonuktól távol.

Körtvélyesi Gábor őrvezetőnek ez az első karácsonya misszióban. A jelenleg Koszovóban szolgáló honvéd az ünnepeket azonban már tavaly sem otthon töltötte, hanem a déli határon.

Az idei karácsonyt érzelmileg különösen nehéznek tartja, hiszen felesége első gyermekükkel várandós. Ugyanakkor hangsúlyozta: „Katonaként ez nem megpróbáltatás, hiszen a hazámat szolgálom.”

Szeretteivel többnyire a hang- és videóhívásokra is alkalmas applikációkon keresztül tartja a kapcsolatot márciusban esedékes hazautazásáig. „A honvágy leküzdésében viszont sokat segít, hogy a testvéremmel együtt szolgálhatok a magyar KFOR-kontingensben” – jegyezte meg az őrvezető.

A gyakori közösségi programok és a sportolási lehetőségek ugyancsak feledtetik a család hiányát valamelyest, ám az ünnep közeledtével mindenkin úrrá lesz a meghitt otthoni légkör utáni vágyakozás.

A tábori lelkész szerepe rendkívül fontos ilyenkor, emelte ki Körtvélyesi Gábor. Advent vasárnapjain közös gyertyagyújtást tartanak a honvédek, és szenteste mindnyájan részt vesznek az éjféli misén.

A bosznia-hercegovinai EUFOR misszióban szintén megtartják a hagyományos istentiszteletet, és a közösségi ünneplést, ám a katonák kisebb csoportokban is összegyűlnek – mondta el a Hirado.hu-nak Kecskeméti Ilona orvos százados.

Itt már a kis létszám miatt is jóval bensőségesebb hangulat alakulhat ki, enyhítve az otthoniak hiányát. Az aktuális váltásban többen is vannak olyanok, akik még nem voltak távol az otthonuktól az ünnepek alatt, és épp ezért számíthatnak a rutinosabb bajtársaik támogatására. A százados asszonynak sem ez az első missziós karácsonya.

2013-ban szintén Boszniában szolgált az ünnepek alatt. Akkor ez még sokkal nehezebb volt számára, hiszen a lánya jóval fiatalabb volt. Idén december elején tartották meg az előre hozott közös családi karácsonyt, amikor hazautazott gyermeke szalagavatójára.

 

Jánosi Eszter hadnagy készül az első idegenben töltött karácsonyra (Forrás: HM-sajtóosztály)

 

„Mindannyian jól tudtuk, hogy a családtól távol fogunk ünnepelni idén, amikor jelentkeztünk a misszióra” – válaszolt a Hirado.hu kérdésére Jánosi Eszter hadnagy. A Koszovóban szolgáló fiatal tisztnek is ez lesz az első külföldön töltött karácsonya.

Felkészültnek érzi magát, bár kiemelte, hogy a megszokott családi programok most elmaradnak, a közös vacsora, a karácsonyfa-díszítés és a játék fiatalabb családtagokkal, és ez nehéz neki.

„Szolgálat közben nem gondolok erre, de a szabadidőben, azért eszébe jutnak az otthoniak” – mondta a hadnagy. Megjegyezte azonban, hogy a magyar KFOR-kontingens egy zárt közösség, ahol szoros barátságok alakultak ki, és ezek az emberi kapcsolatok átsegítenek a legnehezebb időszakokon is.

 

Forrás: hirado.hu

 

További programok »

FEL