Kálmán Tibor: Az összefogás állt a testületi ülés középpontjában

2022. május 26. 17:15 | behir.hu

Ülésezett Békés város képviselő-testülete.

– A testületi számos kérdésben hozott döntéseket. A város mindennapos működtetése mellett elfogadtuk a város tulajdonában álló Kft-k beszámolóit. A valóban teljeskörű és megnyugtató betekintést engedő dokumentumok által mindegyik cég eredményekről, fejlesztésekről és tervek soráról adott tájékoztatást. A cseppet sem könnyű, mögöttünk álló időszakban is szinten tudták tartani működésüket, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ezúton is köszönöm a BFK Kft., BKSZ Kft., a BVSZ Nonprofit Kft., a BTSZ Kft., a BVK Nonprofit Kft. helytállását – kezdte összefoglalóját Kálmán Tibor, Békés polgármestere.

A városvezető fontos stratégiai döntésekről is beszámolt, ilyen volt például, hogy az NHKV Zrt.-vel együttműködve a jövőben új hulladékudvart alakíthatnak ki a Szarvasi úton.

– A Vásárszél 6. szám alatti ingatlant, köznyelven az „ipari iskolaként„ emlegetett épületet visszaigényeljük az államtól azzal a céllal, hogy pályázati források bevonásával szociális bérlakásokat építhessünk majd ott. Ez várhatóan egy hosszú folyamata lesz, de bízunk a gördülékeny birtokbaadási eljárásban – fogalmazott a polgármester.

Kálmán Tibor azt is közölte, hogy Békés klímastratégiájának elfogadásával egy időszerű, kulcsfontosságú döntés született a csütörtöki ülésen. Mint írta, a lakosság jövőjét érintő klímatudatos életmód kialakítást célzó pályázatokért folytatott versenyben éppúgy hatalmas előny a mai döntés, mint közös jövőnk szemszögéből.

– Ismét kiírtuk a Vállalkozói Alap elérését célzó pályázatunkat, mely a helyben munkahelyet teremtő vagy megóvó vállalkozások fejlesztését segíti. Az erre a célra elkülönített 6,2 millió forintos keretre, az előző évek sikerei után ebben az esztendőben is várjuk a pályázókat – zárta beszámolóját a városvezető.

Forrás: FB/Kálmán Tibor

További programok »

FEL