Kádár Ferkó gyermekkora óta szeretett volna egy traktort

2021. március 1. 12:23 | Such Tamás

A közelmúltban új mini portréfilm-sorozatot indítottunk. Videóinkban elsősorban Békés megye ismeretlen ismerőseit mutatjuk be – maximum 240 másodpercben, hiszen négy perc bőven elég ahhoz, hogy bárkiről is „leolvadjon” a külső máz és kirajzolódjon az ember. Ezúttal Kádár Ferkó következik.

Édesapja szerint mindig is keményen dolgozott: besegített a házi munkába, a családi földön, gondozta az állatokat, egyedül csak a traktorra nem ülhetett fel. Azt mondták neki, bármi lehet, csak traktoros ne! Így is történt, Kádár Ferkó a ’90-es években fényképész, majd idővel országos hírű vándorfotográfus lett. A traktor azonban csak előgurult valahonnan.

 

Kádár Ferkó – Fotó: behir.hu/Such Tamás

František Debnár egy Jiří Menzel moziból – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

Kádár Ferkóék tavaly Sikonyban, az Ókörös partján vásároltak egy egyhektáros tanyát. A sors pikantériája, hogy a föld megműveléséhez, Ferkó épp az édesapja segítségével szerzett be egy Dutra traktort.

Hozzáteszi, egy újabb mérföldkőnek tartja a négykerekű megvásárlását, hiszen így tulajdonképpen a családját tradícióját folytatja. A nagyapjának, az édesapjának, a nagybátyjainak, az unokaöccseinek is volt/van traktoruk, illetve most már neki is van.

 A Dombon a Kádár-tanya! című miniportrénk linkje ma 18 órától megnyitható, ahol még több, izgalmas részletet mesél el:

 

 

(Dombon a Kádár tanya! mozi stáblistája: Berényi Nagy Vanda – vágó, producer; Such Tamás – kéretlen kérdező és Ujházi György – képrögzítő. Külön köszönet D. Nagy Bencének, hogy felolvasta a számára elsőre keszekusza felolvashatatlant.)

 

Galéria

 

Sorozatunk első darabját, melyben Johhny Moonlight, a romantika nagykövete mesél, ide kattintva nézheti meg. 

További programok »

FEL