Kábítószer-kereskedőket tartóztatott le a bíróság hétfőn

2019. július 23. 09:37 | behir.hu

A Békés Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette, valamint forgalomba hozatallal elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kezdeményezte négy kondorosi férfi letartóztatását, akik termelték és árulták is a kábítószert.

A Békés Megyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy egy 28 éves, kondorosi férfi 2019 márciusától az édesanyja tulajdonát képező, Kondoros mellett található tanyán és a körülötte lévő mezőgazdasági területen értékesítési célzattal kannabiszt, vadkendert termesztett. A július 19-én foganatosított szemle alkalmával a rendőrök a területen 315 tő különböző fejlettségű növényi egyedet találtak. A növények termesztésében, gondozásában közreműködött a férfi 65 éves édesapja is.

Egy másik 28 éves kondorosi férfi és 25 éves társa két területen is termesztett vadkendert: a Kondoros-Kardos között húzódó, illetőleg a Kondoros-Nagyszénás közötti külterületen, a mezőgazdasági területek szélén lévő nádasban a rendőrség összesen 244 tő kendernövényt talált és foglalt le. A megtermelt kábítószert a két 28 éves férfi árulta kondorosi, békésszentandrási és békéscsabai vevőik részére.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt, mert megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetnék.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.

További programok »

Kék hírek

Speedmarathon: 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség Békésben is

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva a rendőrség péntek reggel 6 órától szombat reggel 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart országszerte. A Speedmarathon elnevezésű akcióban Békés vármegye közel 100 pontján méri a rendőrség a közlekedők sebességét.
2024. április 19. 15:31
FEL