Június 22-étől ismét csillagfényes színházterem lesz a csabai városháza udvara

2023. június 16. 10:32 | Mikóczy Erika

Gondolták volna, hogy már több mint három évtizedes múltra tekint vissza a korábban önálló programsorozatként, most a Csabai Nyár részeként jelentkező Városházi Esték? Ha idén sokadszorra, vagy akár először részesei szeretnének lenni ennek a varázslatnak, néhány programra még vannak helyek.

Első alkalommal 1997 júniusában voltak előadások a békéscsabai városháza középső udvarán, majd – a járvány időszakát kivéve – minden év nyarán csodák születtek az árnyas fák alatt. Az induláskor, és lényegében azóta is igazi színfoltja Békéscsaba kulturális életének az a néhány nap vagy hét, amikor a polgármesteri hivatal udvarára színpadot és nézőteret építenek a szorgos kezek, majd az előadásokkal csillagfényes színház születik az udvaron. Mintha nem is ugyanabban a városban lennénk, nem is ugyanannál az egyébként gyönyörű épületnél, ahol máskor az ügyeinket intézzük!

A Csabai Nyár programsorozatában június 22-én kezdődik majd a Városházi Esték, amelynek részeként idén kilenc előadást láthat a közönség, nyolcat a városháza díszudvarán, egyet pedig a Szent István téren.

A nyitóelőadásra (Kései találkozás) és két másik előadásra (A vöröslámpás ház; Boldog születésnapot! – avagy Hatan pizsamában) már elfogytak a jegyek. A Déja vu – Érzések előadásra, a Retro showra Janza Katával és Polyák Lillával, valamint a Ketten egyedül című darabra csak néhány hely maradt, de további három estére még biztosíthatják a részvételüket, akár online jegyvásárlással is ide kattintva.

 

Ha van közös akarat a Kárpátok között

 

 

Június 30-án, pénteken 20.30 órától lesz a Ha van közös akarat a Kárpátok között című műsor, amelyben Magyarország egyik legnépszerűbb musicalszínésze, Sasvári Sándor a lányával áll színpadra a városháza díszudvarán. Léna gyerekkora óta énekel, nemrég pedig egy színdarabban is bizonyította tehetségét: a Csodaszarvas című lovas rockoperában mindketten szerepelnek. Sasvári Sándor repertoárja több száz dalt tartalmaz, a zenés színház legszebb szerepeiben láthattuk már.

Közös produkciójuk a legismertebb musicalekből, világslágerekből és saját dalaikból áll. A könnyed kikapcsolódáson túl olyan mély tartalmú remekműveket is hallhatunk tőlük, melyek központi témája a hazaszeretet, hit, szerelem, barátság.

 
Világok Vándora – János vitéz Petőfi 200

 

 

Július 5-én, 20.30 órától a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia előadását láthatjuk a városháza díszudvarán. Az elnyomottak győzedelmes felülkerekedését hirdető, a szenvedéseken, a megpróbáltatásokon eredményesen felülkerekedő hősi magatartást középpontba állító s hirdető irodalmi műremek újszerű feldolgozása ez.

Petőfi Sándor örökérvényű remekművét, a János vitézt, a gyermek s a felnőtt közönség számára eredeti módon kiállított, műfajteremtő formájú musical circus előadásban mutatják be, egységes zenei arculattal.  

 

Zárásként az Anconai szerelmesek a Szent István téren

 

 

A Békéscsabai Jókai Színházban nagy sikerrel játszott darabot ezúttal a Szent István téren láthatja majd a Városházi Esték zárásaként a közönség. Az előadásra az állóhely ingyenes, ülőhely 3000 forintért váltható.

A darab arról szól, hogy egy szeretnivaló olasz kisvárosban él Tomao Nicomaco, a már nem épp fiatal, de még lángoló szerelemre vágyó férfi, aki egyedül neveli épp felnőtté cseperedő leánykáját, Luciát. Tisztes háza népéhez tartozik még egy kevésbé tisztességes szobalány, Dorina, s hamarosan rendszeres látogatást tesz náluk Luigi, a vándormuzsikus, aki az apát hegedülni tanítja, a lányának pedig előbb hegedű- majd pásztorórákat ad. Don Tomao a lánynak előnyös házasságot tervez: Lucreziónak szánja, akinek vagyona jól mutatna a családi kasszában. De versenybe száll a lány kezéért a szomszéd presszó tulajdonosa is, aki a környék legpocsékabb kávéját méri, ellenben szívesen tenné zsebre Tomao pénzét, hogy abból valósítsa meg nagy álmát: a vendéglőt. A közelben áll egy panzió is, melynek tulajdonosa donna Agnese, Don Tomao korábbi szerelme, az egyik lakója, Viktória pedig most érkezett Magyarországról „Olaszba”, hogy megcsinálja a szerencséjét… Bonyolultan hangzik, ugye? Pedig a történetnek még épp csak az elején vagyunk!

Szövevényes komédia a hetvenes évek legszebb olasz tánczenéivel, sok-sok nevetéssel, bonyodalommal, szerelemmel és természetesen azzal az ígérettel, hogy a végén (majdnem) mindenki párra lel.

További programok »

Kultúra

Megnyílt a XV. Vándorlegény Országos Gyermek és Ifjúsági Pályázat kiállítása

A XV. Vándorlegény Országos Gyermek és Ifjúsági Pályázat anyagából nyílt kiállítás pénteken a Békés Megyei Népművészeti Egyesület székházában. A kiírás sokakat megmozgatott és a vártnál magasabb színvonalú alkotások érkeztek be a népművészeti megmérettetésre, melyeket oklevéllel és ajándékutalvánnyal jutalmaztak.
2024. május 10. 18:37
FEL