Nemsokára lehet fákat igényelni a Településfásítási program második ütemében

2021. június 14. 13:11 | behir.hu

Július 5-től a hónap végégig tudnak a települések fákat igényelni a Településfásítási program második ütemében - mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Szentpéteri Sándor közölte, ennek eredményeként idén ősszel és 2022 tavaszán további 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb fásítási programjában.

Kiemelte, a résztvevőknek az országfasitas.hu oldalon június 30-ig előzetesen regisztrálniuk kell, akik ezt sikeresen teljesítik, azok adhatják le júliusban a konkrét fákra vonatkozó igényüket. Az eddigi adatok szerint már 350 település jelezte, hogy szeretne fákat igényelni.

Hozzátette, önkormányzatok, önkormányzati, illetve állami fenntartású intézmények, egyházak, civil szervezetek és egyesületek is pályázhatnak.

A programban a résztvevők elsősorban őshonos fafajokat igényelhetnek: keskenylevelű és magas kőris, kislevelű hárs, nagylevelű hárs, kocsányos- és cser tölgy. Ugyanakkor jelezte, a programban nem őshonos fafajok is szerepelnek, ilyen például a gömb koronájú szivar fa.

Szentpéteri Sándor elmondta, egy évvel ezelőtt hirdették meg a Településfásítási program első ütemét, amelyben 476 település adta be faültetési igényét. Az első ütem jó eredményei miatt döntöttek úgy, hogy folytatják a programot.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Visszavonják a látogatási tilalmat a Békés vármegyei kórházakban

A Békés Vármegyei Kormányhivatal döntése alapján 2026. február 27-e, péntektől feloldják a Békés Vármegyei Központi Kórház, valamint az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet fekvőbeteg osztályaira vonatkozó látogatási tilalmat. Ettől függetlenül egy beteghez egy látogató érkezhet, és az intézménye teljes területén továbbra kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata.
08:31
FEL