Jubileumi Taekwon-do Országos Bajnokság Békéscsabán

2017. március 5. 06:24 | Mikóczy Erika

Negyven éve annak, hogy 1977-ben hazaérkezett egy fiatalember, aki külföldön, munkavégzése közben megismerte, majd elmélyült egy egzotikus, látványos koreai harcművészet, a taekwon-do rejtelmeiben. Harmat László feketeöves mesterként tért haza, s nem sokára itthon is többen követték.

1977. szeptember 7-én megalakult a Magyar Taekwon-do Szövetség. Létrejöttek az első klubok a fővárosban és vidéken is. A taekwon-do óriási fejlődésen ment keresztül. Az alapító nagymester, Choi Hong Hi többször is járt Magyarországon, és mindig elégedetten térhetett haza. Akkor is, amikor Budapesten 1984-ben Európa-bajnokságot, majd 1988-ban világbajnokságot rendeztek magyar tanítványai.

Teltek az évek, az évtizedek, és most, 2017. március 11-12-én, Békéscsabán, a Szent-István egyetem sportcsarnokában kerül sor a negyvenéves jubileum megünneplésére egy országos bajnokság keretében. A Magyarbánhegyesi Corvin Taekwon-do Klub, s vezetője, Tamás József mester vállalta azt a megtisztelő feladatot, hogy méltó keretet biztosítson rendezőként a taekwon-do ünnepnek.

Minden idők legnagyobb Magyar Bajnokságára van kilátás, az eddigi adatok szerint 34 egyesület több,  mint 300 versenyzője és 26 csapata indul egyéni és csapatszámokban.
A program szerint 9 órakor kezdődnek a gyermek, serdülő formagyakorlatok, küzdelmek, ifjúsági és felnőtt egyéni formagyakorlatok, a tradicionális küzdelmek. Természetesen itt lesz a taekwon-do hazai megalapítója, Harmat László VIII. DAN, alapító nagymester is. 14 órakor kerül sor az ünnepélyes megnyitóra, majd folytatódik a versenynap a gyermek, serdülő küzdelmekkel döntőig, ifjúsági és felnőtt csapat formagyakorlatok, ifjúsági és felnőtt egyéni küzdelmek, egyéni speciáltechnikai törések. Vasárnap szintén 9 órakor lesz a kezdés, az ifjúsági és felnőtt csapatküzdelem, csapat és egyéni erőtörések és csapat speciáltechnikai törések versenyszámával.

A szervezők és a szövetség szeretettel várják a szurkolókat és a nézőket!

A verseny fő támogatója Magyarbánhegyes Önkormányzata, példát mutatva összefogásból, és sportszeretetből.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL