Jövőre kétmilliárd forinttal több jut meddőségi kezelésekre

2018. július 27. 15:42 | behir.hu

A kormány kiemelt célja, hogy támogassa a magyar párok gyermekvállalását, illetve hogy javuljon az érintettek hozzáférése a meddőségi kezelésekhez. Ezért a jövő évi 2 milliárd forinttal együtt összesen 4,5 milliárd forintot biztosít e cél megvalósítására.

Világszerte uralkodó tendencia, így a magyar családokra is jellemző, hogy mind későbbre tolódik ki az első gyermek megszületésének ideje. A statisztikai adatok alapján folyamatosan emelkedik azoknak a nőknek a száma Magyarországon, akik 35-40 éves korukban szülik meg első gyereküket. Az életkor előrehaladtával a megtermékenyítő képesség csökken, ennek következménye, hogy egyre nagyobb igény mutatkozik a mesterséges megtermékenyítési eljárásokra. A lombikprogram a gyermektelen párok számára óriási segítséget jelenthet, hiszen megadhatja számukra a gyermekvállalás lehetőségét, örömét akkor is, ha meddőségi problémákkal küzdenek.

A kormány szeretne minden segítséget megadni a meddőséggel küzdő pároknak a gyermekáldáshoz, ezért kibővítettük a társadalombiztosítás által finanszírozott lombikprogram-eljárások számát, növeltük a gyógyszertámogatást, és több kórházban is zajlik ilyen célú fejlesztés. A támogatások bővítésének köszönhetően ma már, ha egy párnál az első öt lombikeljárás valamelyike sikerrel jár, akkor a következő gyermek, gyermekek esetében is négy-négy alkalommal támogatja a beavatkozást az állam.

A cél, hogy a lehető legtöbb párnak megadják a gyermekvállalás lehetőségét és ne csak drága magánkezeléseken, hanem az állami egészségügyben is lehetővé váljék az ilyen segítség.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma figyelemmel kíséri a nemzetközi és hazai trendeket, és a gyermekek számának növekedése érdekében hozott döntéseinél az egészségügyi ellátórendszer területén folyamatosan vizsgálja azokat az ösztönző elveket, amelyek a mesterséges megtermékenyítés iránt megnövekedett szükséglet minél teljesebb kielégítését szolgálják.

A magyar kormány elkötelezett a magyar családok támogatásában, mindezt számos az elmúlt években hozott és a jövőre vonatkozó döntése bizonyítja. 2019-ben mintegy kétezermilliárd forint jut majd a családok támogatására – ez minden idők legnagyobb ilyen célú költségvetési ráfordítása lesz.

Forrás: EMMI

További programok »

Itthon

A nosztalgia dallamaival indul a nyár a Szarvasi Vízi Színházban

A Holt-Körös partján ismét felgördül a függöny: június 14-én megnyitja kapuit a nyári évadra a Szarvasi Vízi Színház. A 2026-os szezon nyitóelőadása Koltay Gábor nosztalgia musicalje, az „Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma”, amely a hatvanas–hetvenes évek hangulatát idézi meg ikonikus slágerekkel, szerelemmel, lázadással és a Nagy Generáció életérzésével.
13:18
FEL