Jövőre drágul a pálinka

2018. november 22. 09:12 | behir.hu

A januártól emelkedő adóterhek miatt előrehozzák pálinkabeszerzéseiket a kereskedők, a jövő év elején azonban pangás várható – írja a Világgazdaság.

Idén rengeteg jó minőségű gyümölcs termett, és viszonylag kedvező az áruk. Egyedül barackból volt hiány, de a pálinkafőzők nem panaszkodhatnak az alapanyagra – mondta a Világgazdaságnak Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke. Ennek ellenére a kereskedelmi főzdék közül több nem vásárolt nagy mennyiséget, ami már a januártól a pálinkákra is bevezetendő népegészségügyi termékadó (neta) hatása.

Az új szabályok szerint az egy liter 50 térfogat-százalékos pálinka után fizetendő neta 1100 forint lesz. Ez pedig – az áfával is számolva – 700 forinttal emeli meg egy félliteres, 50 százalékos pálinka nagykereskedelmi árát. A kiskereskedelemben ennél is nagyobb mértékű lesz az áremelkedés.

Az idén megemelkedik a főzdék forgalma, a nagykereskedők ugyanis a szokásosnál lényegesen több pálinkát vásárolnak, hiszen ezt még a kedvezőbb adókörnyezetben tehetik meg. Ez nem jelenti azt, hogy januártól a kiskereskedők még az alacsonyabb neta által meghatározott árakon kínálják a pálinkát. Jellemző a kereslet élénkülésére, hogy sok helyen üveghiány lépett fel: Magyarországon gyakorlatilag csak Orosházán gyártanak üveget, a német és olasz beszerzések pedig korlátosak.

A kereskedelmi főzdékben előállított, évi 1,05 millió hektoliterfok (vagyis 2,1 millió liter 50 százalékos alkoholtartalmú pálinkának megfelelő mennyiség) nem csak a most előrehozott vásárlások mértékében csökken, a PNT várakozásai szerint ilyen mértékű adóteher mellett hosszabb távon is feleződhet az előállítás.

A bérfőzdékre nem vonatkozik a neta, a literenként 1700 forintos bérfőzési díj fele a szeszadó.

A magánfőzésért literenként 700 forintot kell fizetni, amit párlatjegy igénylésével róhatnak le az érintettek.
A magánfőzésben előállított párlat valódi nagyságára csak becslések vannak, a 22 ezer bejelentett házi pálinkafőzde tulajdonosai ugyanis még a minimálisan előírt párlatjegynek is csak kevesebb mint kétharmadát váltották ki.

 

Forrás: Világgazdaság

További programok »

FEL