Jótékonysági téglajegy akció: széleskörű összefogással épül fel ÁGOTA Falva

2018. november 2. 14:23 | Bugyi Diána

Az ÁGOTA® Alapítványt (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) egy olyan önkéntes közösség, amely huszonkét éve foglalkozik árva és saját családjukat nélkülöző fiatalokkal. Két évtizede szerveznek gyermektáborokat, ahova az egész országból érkeznek állami gondozottak. Napjainkra egy-egy ÁGOTA tábor és országos találkozó létszáma eléri az ezer főt, ezért a szervezőknek keresniük kellett egy olyan helyszínt, ahol ekkora létszámmal is elférnek.

Az alapítvány régóta dédelgetett álma most válik valóra, hiszen ez év elején  az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával sikerült megvásárolni egy hét hektáros területet Tass – Alsószenttamáson, amely minden szempontból alkalmas céljaik megvalósításához. Itt hozták létre "ÁGOTA Falvát", egy olyan ifjúsági, szabadidős, kulturális, képzési és lelkiségi központot, ahol a családjukból kiemelt és a hátrányos helyzetű gyermekeket fogadni tudják majd a felújítási munkálatok befejeztével. Az ingatlan, az alapítvány számára felbecsülhetetlen jelentőséggel bír, hiszen közel 10 ezer családját vesztett gyermeket és fiatalt támogatnak.

Fotó: Gémes Sándor

Az alapítvány az elmúlt három évben a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal együttműködve több prevenciós programot is szervezett, többek között sportrendezvényeket, valamint olyan integrációs napokat, amelyek az állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatalok társadalmi beilleszkedését segítik. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács a programok zavartalan lebonyolítása, és a vagyon megóvás érdekében úgy döntött, hogy segítve az ÁGOTA Alapítvány munkáját, körbekeríti az ingatlant. Szoros együttműködésben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságával augusztusban a fogvatartottak bevonásával elkészült a kerítés. Az 1700 méteres kerítésen 6 kapu szolgálja a zavartalan áthaladást és a közeli földterületek megközelítését. A tábor körbekerítésével elkezdődhettek az ÁGOTA  Alapítvány programjai, többek között azok is, melyeket a Tanáccsal közösen szerveznek. Ugyanakkor ezzel a lépéssel lehetőség nyílt a terület fejlesztésének megkezdésére.

Az alapítvány reményei szerint a széles körű összefogásban, csaknem 1000 főre tervezett infrastruktúra fejlesztés lehetővé teszi, hogy az ÁGOTA közösség jövőbeli társadalmi felelősségvállalásának, és alapítványuk valamennyi célkitűzésének megfelelően, méltó otthont teremthessenek a családját vesztett gyermekeknek, fiataloknak.

 

[embed]https://www.facebook.com/1542999959323370/videos/572992669819201/[/embed]

 

Az alapítvány jótékonysági "téglajegy akciót" hirdetett, melyből a jövőbeli országos táborokhoz és számos más programunkhoz szükséges úgynevezett "nyári szállásférőhely" felépítéséhez kérnek segítséget. A jótékonysági akció lényege, hogy téglát gyűjtenek, konkrétan "30-as Porotherm" téglát, amelynek jelenlegi piaci értéke darabonként 400 forint. Az ÁGOTA Alapítvány minden segítséget, és felajánlást legyen az tárgyi adományként történő, vagy akár pénzbeli adomány köszönettel fogad.

Az akcióval kapcsolatban bővebb felvilágosítás Szabóné Szivós Ildikótól kérhető a 30/959-1130-as számon.

Az alapítvány számlaszám: OTP Bank 11735005-20499220
Honlap: www.agotaalapitvany.hu

 

További programok »

FEL