Jótékonysági célt is szolgált a pocakos triatlon

2016. augusztus 8. 13:51 | behir.hu

 

500 méter úszás, 15 km kerékpározás és 3,5 km futás - ezt a távot kellett teljesíteniük azoknak, akik idén beneveztek a pocakos triatlonra. A gyulai buliverseny jótékonysági célt is szolgált. A nevezési díjakból egy koraszülött mentőautóra gyűjtöttek a szervezők.

Az elmúlt évekhez képest idén jóval többen indultak a gyulai buliversenyen. Több mint 100 sportoló és 30 csapat jelezte részvételét a pocakos triatlonon. Egyéni versenyzők, de családok, baráti társaságok is indultak.

– A Kengyelfutók gyulai csapata vagyunk. Általában én biciklizek, van egy úszó emberünk és van egy futónk, felosztjuk a versenyt. Igazából nem a győzelemért jöttünk, csak a buli és a csapatépítés kedvéért – mondta el kérdésünkre Dombovári Zsolt.

A Bozó család együtt indult, András, Anna és Róza elmondta, hogy rendszeresen sportolnak, külön öröm számukra, hogy itt családi kötelékben indulhattak, így most az anyuka úszott, az apuka biciklizett, lányuk pedig futott

A verseny jótékonysági célt is szolgált. Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület dolgozói az összegyűjtött bevételből és az idei futóversenyekből decemberre egy koraszülött mentőautót szeretnének vásárolni.

– Nemcsak ezen a rendezvényen gyűjtünk adományokat, ősszel még megrendezzük a Halloween futást, lesznek jótékonysági koncertek, jelezték a vállalkozók, az önkormányzatok, hogy támogatják a céljainkat – jegyezte meg Felföldi Sándor, az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület elnöke.

Aki indult a rendhagyó buliversenyen, az biztosan nyert, hiszen amellett, hogy jótékony célt segített, komoly lépést tett afelé, hogy egészséges életet éljen.

FEL