Focimeccs a jótékonyság jegyében – agyvérzéses kislányt támogat a gyulai csapat

2024. november 1. 15:09 | Bimbó Lajos

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Gyulai Termál FC csapata a Szolnoki MÁV FC együttesét látja vendégül november 3-án. A fürdővárosi gárda jótékonysági kezdeményezésre hívja szurkolóit, a belépők árát Szabó Hédi gyógykezelésére ajánlják majd fel.

Ekker Attila csapata az elmúlt fordulóban ismét kiélezett derbit játszott a fővárosban, ahol 1-1-es döntetlenre jutott közvetlen riválisával. A gyulai keret megőrizte helyét a mezőny élbolyában, csak az éllovas és az egy mérkőzéssel többet játszó riválisa előzi meg a tabellán.

A szolnoki gárda nem érzett még rá az NB III-as pontvadászat ritmusára, így az utolsó előtti pozícióból érkezik a fürdővárosi arénába. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei alakulat azonban az éllovasok ellen mindig megmutatja erejét, így a hazai gárdának ezúttal is hoznia kell fegyelmezett játékát. A viharsarki keretnek fontos lesz a győzelemért járó pontok begyűjtése, így előzetesen gólgazdag mérkőzést várhatnak a szurkolók.

A fürdővárosi gárda jótékonysági kezdeményezésre hívja a mérkőzésre kilátogatókat. Szabó Hédi idén nyáron kapott agyvérzést, emiatt pedig nyolc műtéten esett át. A beavatkozások következtében mindent szinte az alapoktól újra kell tanulni, így nagyon hosszú rehabilitációs időszak vár rá.

Szabó Péter csapatkapitány kezdeményezésére a vasárnapi Szolnoki MÁV elleni mérkőzés teljes jegybevételét Hédinek és családjának ajánlják fel.

A mérkőzés 13 órakor kezdődik az Id. Christián László Városi Sporttelepen.

Forrás: facebook.com/gyulaitermalfc

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL