Jól vizsgázott az szja-bevallási rendszer

2022. május 29. 12:02 | behir.hu

Az adóhivatal több mint 5,5 millió magánszemélynek készítette el az adóbevallási tervezetét, amelyek jelentős többsége május 21-én hivatalos bevallássá vált. Idén is sokan hagyták utolsó pillanatra a tervezet módosítását, benyújtását, az szja-bevallások negyede az utolsó héten érkezett be - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy több mint 665 ezer bevallás az utolsó héten, május 15-e után érkezett, ebből 608 ezer elektronikusan. Ezzel a több mint 90 százalékos aránnyal, a népszerűségi lista élén továbbra is az online módszer áll.

Az idén 2,7 milliónyian nyújtottak be bevallást, 62 százalékuk módosítás nélkül fogadta el az adóhivatal által kiajánlott tervezetet, mintegy 2 millió bevallás az adózó érdemi közreműködése nélkül vált elfogadottá.

– Annak az időszaknak már vége, amikor az embereknek azért kellett mulasztási bírságot fizetni, mert nem töltötték ki a nyomtatványt, vagy a határidőt követően, késedelmesen nyújtották be az szja-bevallásukat. Most sokak tervezete vált automatikusan, érdemi közreműködés nélkül, bevallássá - hangsúlyozta Tállai András.

Az államtitkár felidézte, hogy a kormány 2017 óta mentesíti a magánszemélyeket a bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Az e-szja folyamatosan bővülése egyre többeket segít, már a mezőgazdasági őstermelőknek és az egyéni vállalkozóknak is készít az adóhivatal tervezetet, amit az érintetteknek csak a jövedelmi adataikkal kell kiegészíteniük.

Tállai András kiemelte, hogy nemzetközi szinten is példaértékű a magyar bevallás-kiajánlási rendszer.

– Több ország tervezetében csak a bérjövedelem szerepel, így például a kamatból, az osztalékból származó jövedelmét és annak adóját mindenkinek saját magának kell kiszámítania, és az adatokat még be is kell írnia a bevallás megfelelő soraiba – ismertette.

A hazai rendszer egyedülálló a kedvezmények kezelésében is. A gyermekek után járó családi kedvezmény, és a szerte a világon kuriózumnak számító két adókedvezmény (az első házas, illetve a négy vagy többgyermekes anyák kedvezménye) év közben igénybe vett összegét mind tartalmazza a bevallási tervezet.

– A családi adóvisszatérítés egyedülálló az Európai Unióban, ezért Magyarországon kívül más államban nem is lehetne ilyen sor a bevallásban. Ám ezek kitöltésével sem kellett bíbelődnie a magyar gyermekes szülők többségének, hiszen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kiajánlott tervezete mindezt tartalmazta – hangsúlyozta az államtitkár.

További programok »

FEL