Egyre több ügy intézhető a NAV mobilalkalmazásában

2024. március 22. 11:03 | behir.hu

Az adóhivatal korszerűsítette a mobilapplikációban található tartalmait, valamint térítésmentesen több mint 5,6 millió magyar adózónak készítette el idén a személyijövedelemadó-bevallási tervezetét - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

– Egyre nagyobb teret hódítanak az elektronikus úton intézhető mobiltelefonos, tabletes megoldások, mivel időt és pénzt spórolnak azzal, hogy nem kell papír alapú űrlapokat töltögetni, sorban állni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mobilapplikációjának fejlesztésénél is szempont volt mindez. Így a NAV mobil appon keresztül már be lehet fizetni a gépjárműadót; le lehet kérdezni az adószámlát; meg lehet nézni, hogy a munkáltatónknál be vagyunk-e jelentve; megtudhatjuk, hogy milyen béradatokkal vagyunk bejelentve; található benne adótraffipax információ; több adókalkulátor, és - országonként elérhető - utazási információk is – sorolta Tállai András.

Ismertette, hogy az idei évtől elég évente egyszer foglalkozni a gépjárműadóval, és plusz egy hónapot kaptak a gépjárműtulajdonosok és üzembentartók, ugyanis március 15. helyett április 15-ig kell az adót befizetni.

– Kedvező lehetőség, hogy 2-5 havi, pótlékmentes részletfizetés automatikusan jár azoknak a természetes személyeknek, akik a határozat kézhezvétele után, legkésőbb június 30-ig kérik azt. Ráadásul mindezt világviszonylatban is élenjáró módon, a NAV-Mobil applikáció gépjárműadó csempéjén intézhetik, a befizetésről és a részletfizetés elbírálásáról szinte azonnal visszajelzést is kapnak. Az appot 422 ezer alkalommal töltötték le az elmúlt évben – fogalmazott az államtitkár.

Tállai András kifejtette, az applikáció segítségével az "Adószámla-lekérdezés" menüpontban a fizetendő és visszaigényelhető adó egyenlege látszik. A foglalkoztatási adatok arról tájékoztatnak, hogy a munkáltató - szerződésüknek megfelelően - bejelentette-e az alkalmazottját, fizeti-e utána a tb-járulékot. Sőt - emelte ki -, azt is meg lehet nézni, hogy milyen béradatokkal jelentette be a dolgozót. Ezeknek az adatoknak a lekérdezésével fény derülhet a szabálytalan foglalkoztatásra, amit mihamarabb rendezni kell.

Az adóhatóság 2017 óta közzéteszi, hogy adóellenőrei mely településeken és milyen típusú üzletekben végeznek fokozott ellenőrzést, próbavásárlást, forgalomszámlálást. Ez az információ is elérhető az applikációban, adótraffipax néven.

Az államtitkár hangsúlyozta: immár nyolcadik éve jelent könnyebbséget a több mint 5,6 millió adózónak, hogy március 15-ig a NAV készítette el az adóbevallás-tervezetét, azaz az eSZJA-t, amik akár okostelefonról vagy tabletről is megnézhetők. A legtöbbeknek nincs dolguk, hiszen a fizetési adataikból dolgozott a NAV. Ám ha a fizetésen kívül, például lakáskiadásból bevétele volt valakinek, vagy egyéb kedvezményre jogosult, azt be kell írni a tervezetbe. Beküldés előtt javasolt a bevallás tervezetének alapos átnézése és az 1 százalékokról való rendelkezés is, ami az applikációban szintúgy csak néhány kattintás.

Jelentős segítség az is, hogy a bevallás május 21-én automatikusan érvényessé válik, még abban az esetben is, ha arra rá sem néz az adózó. Míg korábban, ha valaki nem nyújtotta be az szja-bevallását, mulasztási bírsággal számolhatott.

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Piac a piacban – Megnyílt a Csabai Ízek Vására a térségi piactéren

Október 12-én nyitotta meg kapuit a Csabai Ízek Vására, egy olyan őstermelői piac, amely a helyi kézműves termékek sokszínűségét és gasztronómiai hagyományait mutatja be. Az esemény fő célja, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a helyi termelők és a fogyasztók között.
2024. október 12. 19:30
FEL