Jobbik: miért nem a CsabaParkban volt a kolbászfesztivál?

2015. október 27. 17:30 | Varga Diána

Strifler Attila, a békéscsabai Jobbik alelnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta: pártja örül annak, hogy egy újabb sikeres rendezvényt tudhat maga mögött a megyeszékhely, ugyanakkor kérdés, hogy miért nem a megépült kolbászfaluban, a CsabaParkban rendezték meg azt. Kiemelte: egy 2014 júniusában kiadott MTI közlemény szerint a komplexum alkalmas lesz nagy rendezvények, fesztiválok, sportesemények befogadására, ezért adódik a kérdés, melyet minden érintetthez intéznek.

– Emlékeztetni szeretnénk mindenkit arra, hogy a CsabaPark 1,3 milliárd forintba került, amelynek célja, hogy ápolja a csabai kolbászkészítés hagyományait. Véleményünk szerint ennek kivitelezése akkor lehet sikeres, ha a CsabaPark, mint otthont adó helyszín és a kolbászfesztivál, mint rendezvény összekapcsolódik – fogalmazott a politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a szeptemberi közgyűlésen a képviselők arról kaptak tájékoztatást: a park eredményei elmaradnak a várttól, és az ismertség növelésére is szükségesség lenne.

– A kolbászfesztiválnak nem szabad eltávolodnia a békéscsabaiaktól. Sajnálattal tapasztaltuk, hogy idén az árak ötven százalékkal megemelkedtek, nem beszélve az ételek, italok árának mértékéről – tette hozzá Strifler Attila. Véleménye szerint a Csaba kártya bevezetésével lehetne ezt a problémát orvosolni, hiszen ezzel a békéscsabaiaknak kedvezményeket lehetne biztosítani a hasonló rendezvényeken. A politikus arra is emlékezett, hogy a kártyát a közgyűlés többsége szeptemberben leszavazta. Az alelnök azt hangsúlyozta: a Jobbik támogatja a kártyát, illetve bíznak abban, hogy a következő gyűlésen jobb döntést hoznak a képviselők, októberben ugyanis ismét napirendre kerül a kérdés.

FEL