Járműszentelést tartanak Jaminában, a Jézus Szíve Templomban

2020. július 16. 08:19 | behir.hu

Már hagyománynak számít Békéscsabán, hogy Szent Kristóf - az utasok, vándorok védőszentje - napjához kapcsolódva járműszentelést tartanak a Jézus Szíve katolikus templomnál.

A Jaminai Jézus Szíve templomban tartott 9 órai szentmise után Bauer Csaba atya megszenteli a templom körül parkoló autókat, de akár a motorkerékpárokat és a kerékpárokat is.

"Az idei hagyományos járműszentelésünket a Magyar Autóklub közös szervezésében július 26-án, vasárnap, a 9 órai szentmise keretében végezzük. Mindenféle járművel közlekedőt szeretettel hívunk, várunk, hogy Isten áldását és Szent Kristóf égi közbenjárását kérjük járművekre és használóikra, az azon vagy abban utazók számára. - Imádkozzunk egymásért, minden úton levő embertársunkért, de imádkozzunk azokért is, akik közúti balesetben szenvedtek súlyos, maradandó sérülést vagy veszítették életüket!" - közölte a plébános.

További programok »

FEL