Játékos sportvetélkedők a Trefortban

2023. szeptember 29. 13:41 | Fajó Attila

A Békéscsabai Szakképzési Centrum Trefort Ágoston Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium a 2023-as év Diáksport Napja alkalmából pénteken egy 14 akadály állomásból álló, játékos sportvetélkedőt szervezett.

A csaknem 300 diák, kiegészülve a lengyelországi Mislenicéből érkezett közel 50 fő vendég tanulóval az iskola udvarán kezdte meg a versenyt. Kézilabda és focimeccseket játszottak le egymással, majd tovább mentek a kialakított állomáshelyekre. 

Benyovszkiné Kulyka Mónika, az esemény főszervezetője, a Trefort testnevelő munkaközösségének vezetője úgy fogalmazott, hogy a diákság számára fontos a hasznos szabadidőtöltés, a sport emellett a csapatépítésre és szórakozásra is kiválóan alkalmas eszköz.

 

A Magyar Diáksport Napjához csatlakozó esemény hagyományteremtő jelleggel indult útjára. Az ötletadó országos programsorozat a szabadidős sportok segítségével pezsdíti fel a tanévkezdést a csatlakozó iskolákban. 

A kezdeményezés tizenhat éve indult el Magyarországról, emellett 2015-ben szervezték meg először az Európai Diáksport Napját is, 2019-ben pedig már 44 országban 3-3,5 millió gyerek sportolt az Európai Diáksport Napján. Az Országgyűlés 2017-ben nyilvánította 30/2017. (XII. 13.) OGY határozatával minden év szeptemberének utolsó péntekét a Magyar Diáksport Napjává.

Galéria

További programok »

FEL