Szerémi György – miként a neve is mutatja – a Szerémségből, Kamancról származott, majd Gyulán tanult. Előbb II. Lajos, majd Szapolyai János király udvari káplánja lett. Az 1540-es években elkészítette latin nyelvű, könyv terjedelmű emlékiratát, melyet magyar fordításban a következő címen idézünk: Levél Magyarország romlásáról. Szerémi elbeszélése szerint Szapolyai János királyt meghívta magához a nőtestvére a felvidéki Jeszenő várába. Szerémi György azonban helytelenítette, hogy a király elmenjen nővéréhez, mert csapdától féltette a királyt. Ezt a következő történettel indokolta. Volt egy György nevű úr, akit Fekete György, vagy Szerecsen György (Georgius Zerechen) néven emlegettek. A gyulai úrnőnek volt a fivére. Györgyöt száműzték Magyarországról, ő azonban török segítséggel visszatért a Körös és Maros folyók vidékére, és Gyula közelében tábort vert Mezőmegyer és Gerla között (Mezw Megier et inter Ghewla). György rá akarta venni nőtestvérét, aki a gyulai várban (in arce Gywla) lakott, hogy jöjjön vele Törökországba. Az özvegy úrnő nem akart vele menni: Hunyadi Jánostól kért segítséget, aki akkor Lippán tartózkodott. Hunyadi azt javasolta a gyulai úrnőnek, hogy hívja magához Szerecsen Györgyöt, engedjék őt be a várba, majd húzzák fel mögötte a kaput. A gyulai úrnő így is tett: várába csalta Györgyöt, akit ott lelőttek. A forrás szerint a szökevény vezérnek Csabán volt a tábora (erat in Chaba papilio sua). Miután a törökjei meghallották halálának hírét, Hunyadi János elindult Lippáról, és üldözőbe vette őket. Csak kevesen jutottak vissza Törökországba.
A vadregényes történethez érdemes kritikus módon közelednünk. Szerémi György kedvelte az anekdotákat, furcsaságokat, pletykákat. Az ő emlékirata szerint például II. Lajos megmenekült a mohácsi csatából, és a csata után ölték meg őt. Szeréminek a saját koráról lejegyzett történeteit is kritikusan kell kezelnünk, a csabai vonatkozású anekdotáját még inkább, hiszen a cselekmény 100 évvel Szerémi kora elé helyezhető. A szerző Hunyadi kormányzósága idejére teszi a történetet: a hadvezért 1446. júniusában választották meg kormányzóvá, 1453 elején nyilvánosság előtt lemondott erről a tisztségről. Szerémi azonban azt is írja, hogy Fekete György száműzetése Miklós boszniai királysága idején történt. Újlaki Miklós Mátyás király idejében volt Bosznia királya, 1471–1477 között. Szerémi tehát időrendi csúszásokkal meséli el a történetet. Ne feledjük azonban: a szerző Gyulán tanult, tehát elképzelhető, hogy hallott egy mondát, mely Hunyadi Jánost Csabához kötötte.
Szerémi nem nevezi néven a gyulai vár özvegy úrnőjét. Ki lehetett az illető hölgy? Nem tudjuk, csak találgathatunk. Szóba jöhet Maróti János fiának, Maróti László bánnak az özvegye. 1452-ben néhaiként említették Maróti Lászlót, 1453-ban kelt oklevél pedig megemlíti Borbálát, a bán özvegyét, és gyermekeinek, Lajosnak és Mátyusnak anyját. Maróti László halála után, amikor gyermekei még kiskorúak voltak, nem elképzelhetetlen, hogy egy rablólovag kezdett garázdálkodni a környéken, az özvegy pedig védelmezőt keresett.
Haan Lajos 1450-re teszi „Fekete György” históriáját „Békés Csaba” hajdanáról írt könyvében. A forrás, Szerémi ugyan nem említ konkrét évszámot, a fent vázolt időrend alapján azonban ésszerűnek látszik Haan Lajos datálása. Egy másik helytörténész, 1925-ben író Haan Albert 1451-re teszi „Fekete György” esetét. A történet véleményem szerint erősebb kritikát kíván, és nem kizárt, hogy különböző személyek és események mosódtak egybe Szerémi elbeszélésében.
Maróti László 1441. febr. 2. előtt sikeresen hadakozott Brankovics György, szerb despota világosi várnagya, Sztepán ellen. Esetleg ez is alapját képezhette Szerémi anekdotájának, de más lehetőség is mérlegelhető. Egy 1469-ben kelt oklevél olyan hatalmaskodásokról számol be, melyeket Ábránfy Tamás jobbágyai és – egyebek mellet – gerlai birtoka ellen követtek el, az elkövetők közt pedig a gyulai várnagy, Macedóniai János is szerepel. Az eset idején Maróti Mátyus volt Gyula ura. Az ügyből per lett, melyben egy bizonyos Zerechen-i Ádám volt Maróti Mátyus ügyvédje. Talán a fenti nevek is hozzájárulhattak a Szeréminél szereplő Szerecsen György mondájának kialakulásához.
Még ha Szerémi elbeszélése zavaros is, és erős fenntartásokkal kezelendő, Hunyadinak mindenképp köze volt térségünkhöz. Zsigmond királytól, majd később V. Lászlótól olyan birtokokat kapott adományba, melyek a mai Békés megye területén feküdtek. Csaba ugyan nem volt közöttük, de Hunyadi János Békés megyei jelentősége mindenképp megemlíthető. A Csabán birtokos Ábránfy család egyik tagja, gerlai Ábránfy Tamást Hunyadi bajtársaként tarthatjuk számon: Tamás úr részt vett Hunyadi János híres „hosszú hadjáratában”, melynek során a keresztény sereg 1443–1444-ben sikeresen tört előre a Balkán félszigeten az oszmán erőkkel szemben. A visszaúton I. Ulászló király 1444 januárjában meg is adományozta Ábránfy Tamást a szerbiai Krusevác közelében. Az adománylevet Almási Tibor fordította magyarra.
Hunyadi Jánosnak vallásos buzgalmáról is érdemes megemlékezni. Volt katonája, András karthauzi szerzetes lett, és egyik művében Hunyadiról is megemlékezett. Beszámolója szerint Hunyadi naponta két szentmisét hallgatott térden állva. Az Eszterházy-család fraknói kincseiről 1725-ben készült leltára pedig számon tartott egy „iskatulát” (dobozt), melyben rózsafűzért őriztek: felirata szerint Hunyadi Jánosé volt.
Dr. Halmágyi Miklós
