Január a hajléktalanszállón

2020. január 8. 16:15 | D. Nagy Bence

Az enyhébb decemberi időjárás után a januári, kemény fagyok a fedél nélkül élőket is veszélyeztetik. Békéscsabán a szakemberek a Hajléktalanok Átmeneti Szálláshelyét már korábban előkészítették erre az időszakra.

A családsegítő központ Gyár utcai telephelyére a tavalyi év elején került egy 24 férőhelyes konténer, amely elsősorban a novembertől áprilisig tartó krízisidőszak alatt jelent segítséget. Bár a 2019-es év vége nem hozott nagy fagyokat, ezekben a napokban azok is fedél alá kényszerülnek, akik a korábbi, enyhébb hónapokban még nem döntöttek volna így.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az utcákon nagyon kevesen tartózkodnak életvitelszerűen. Varga Éva, a Békéscsabai Családsegítő és Gyermekjóléti Központ vezetője elmondta, hogy a megyeszékhelyen jelenleg mindössze hat főről van szó, akik közül négyen a telephelyen töltötték az ünnepeket. Az intézményvezető hozzátette, hogy a januári mínuszok megjelenésével ez a négy fő az átmeneti szálláshelyen tölti az éjszakákat, egyikük pedig már be is költözött.

Varga Éva kiemelte, hogy a város szerencsés helyzetben van a hajléktalanok számát illetően. A megfelelően felszerelt és felügyelt szálláshelynek köszönhetően pedig a leghidegebb időszakban is helyet tudnak biztosítani azok számára, akik segítségere szorulnak.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL