A szalmabála szobrok olyanok, mint a gabonakörök. Váratlanul jelennek meg a világ különböző pontjain, és aligha találhatunk rendszert a felbukkanásukban. Azt viszont legalább tudjuk, kik készítik őket, ráadásul az élelmesebbek még pénzt is tudnak csinálni az alkotásaikkal.
Magyarországon néhány éve, aratás után bukkantak fel az első szalmaszobrok. A kocka- vagy körbálákból összerakott „művek” állatokat, rajzfilmfigurákat vagy kitalált alakokat ábrázoltak, attól függően, hogy a ráérő „művészt” éppen mire ihlették a szögletes és kerek formák. Tiszaigaron – amint arról a sajtó is hírt adott – a közmunkásokkal emeltették magasabb szintre a szalmaszobrászatot, akik egy hétig dolgoztak azon, hogy 800-nál is több kockabálából és néhány körbálából megmintázzanak egy munkagépet. Besenyőtelken viszont a rétesfesztivált reklámozták Pokémon-figurákkal, ami már sokkal ügyesebb marketingeszköznek nevezhető.
Floridában egy gyógyászati cég őszi dekorációként használ szalmabálákból készített alkotásokat. A tradíció egy korábbi akciójukból ered, amelyre különféle jótékonysági szervezeteket hívtak meg. A nevezésért 50 dollár jutalomban részesültek, és további 25 „zöldhasú” ütötte a markukat, ha eltakarítottak maguk után. Természetesen ennél komolyabb jutalomban is részesültek, ha a bálaszobraikat a közönség tagjaiból álló zsűri a győztesek közé sorolta. Emlékezetes és szórakoztató reklámfogás, ráadásul nem is kerül túl sokba.
Az amerikai síparadicsomnak számító Killington szintén szalmabálaversenyt rendez minden évben a hely népszerűsítésére. Itt már igazán profi versenyzők is indulnak, akár 8–10 méter magas építményekkel. A szervezők nem aprózzák el a dolgot, hiszen az esemény a munka ünnepétől (május 1.) egészen a Kolumbusz-napig (október második hétfőjéig) tart, vagyis csaknem fél éven keresztül.
Az ausztráliai Tarrington városkában minden novemberben Laternenfestet tartanak a német alapító ősök tiszteletére. Ilyenkor szalmabálaszobrokkal díszítik fel az utcákat, hogy ezzel is emeljék a kolbászt és sört fogyasztó közönség hangulatát. Évente akár félszáz közreműködő is jelentkezik alkalmi szobrásznak, és sokan már karácsonyi témát választanak, hiszen a bálák egészen addig kint maradnak. A szalma elrothadásától nem kell tartani, Ausztráliában ugyanis a december a nyaralás hónapja, amikor a legforróbb tájakon akár 40 fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Szintén ausztrál ötlet a Hay Bale Challenge, ahol nincs kifejezett apropó – történelmi hagyomány vagy ünnepi esemény –, egyszerűen csak a verseny kedvéért rendezik meg a kihívást. A nevezőknek 90×38×45 cm-es, 27 kg-os szabvány bálákat kell használniuk, és dekorációként egyéb anyagokat (papírt, fémet, műanyagot) is alkalmazhatnak. A műveket hordozhatóvá kell tenni, hogy a helyszínül szolgáló nyugat-ausztráliai Yorkban kiállíthassák. A nevezés mindössze 20 dollár, az első helyért viszont 1000 jár, ezért sokakat vonz a megmérettetés.
Az írországi Durrow kisváros hagyományos Madárijesztő Fesztiválján már egészen professzionális szabályrendszerrel találkozhatunk. Itt nem elég lelökni egy bálát a pótkocsiról, aztán gyorsan miniont csinálni belőle, hanem komoly előkészületekre van szükség. A szervezők mindenkinek biztosítják a szükséges alapanyagot (10 eurós nevezés ellenében), a továbbiakról viszont a versenyzőknek kell gondoskodniuk. Az alkotásra egyetlen napot kapnak, a műveket időjárásállóvá kell tenniük, festeni is lehet a bálákat, de a vágás vagy szaggatás meg van tiltva. Kicsit macerás ennyi előírás a 300 eurós fődíjért cserébe.
A szalmabálákat a művészek is felfedezték maguknak, hiszen izgalmas formájú, könnyen alakítható alapanyagokról van szó. Az amerikai Tom Otterness néhány éve óriási szalmaszobrokból rendezett kiállítást Texasban, míg a tokiói Musashino Művészeti Egyetem hallgatói egy egész parkot népesítettek be furcsa alkotásaikkal.
forrás: agrarszektor.hu
