Ittasan, jogosítvány nélkül vezetett

2016. március 17. 14:22 | Fekete Kata

Bizonytalanul, ittasan, ráadásul elvett jogosítvánnyal vezetett egy kevermesi férfi. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le azt a nyomozást.

Kevermesen, a Templom utcában igazoltatták egy személygépkocsi vezetőjét a körzeti megbízottak február 6-án 22 óra 10 perckor. A rendőrökkel szemben közlekedő autós úttartása bizonytalan volt, ezért utána fordultak és a megkülönböztető jelzések használatával megállították. Az intézkedéskor a helyszínen alkalmazott alkoholszonda ittasságot jelzett, ezért a kevermesi férfit előállították a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra, majd orvosi vizsgálatra vitték. A rendőrök járművezetés ittas állapotban vétség gyanúja miatt büntető feljelentést tettek ellene, majd a nyomozás során gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellenőrzéskor azt is megállapították, hogy R. N.-t a Battonyai Járásbíróság korábban hozott határozatával augusztus 27-ig eltiltotta a vezetéstől, ezért járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt is eljártak vele szemben. A Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztálya a 27 éves férfi ellen folytatott nyomozást március 16-án lezárta, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a Battonyai Járási Ügyészségnek küldte el. 

Forrás: Police.hu

 

FEL