Itt tart a békéscsabai, Kórház utcai stadion rekonstrukciója

2017. október 8. 12:38 | behir.hu

Javában tart Békéscsabán a Kórház utcai stadion rekonstrukciója, amelyről a Békéscsaba 1912 Előre SE is időről időre tájékoztatja a focirajongókat.

Közeledve a bajnokság egyharmadához, a 12. forduló előtt az építésvezető segítségével belülről is körbejárták az új épületegyüttest, amelyről be is számoltak.

Gyakorlatilag már fedett helyen dolgozhat a kivitelező és szinte napról-napra fedezhetünk fel új elemeket a temető felőli lelátón. Az építkezés a tervezett határidőkön belül tart, miközben a háttérben már zajlanak bizonyos, szükséges tervmódosítások és ezzel kapcsolatos előkészületek. A november végi szerkezetkész állapot elérése a szakemberek szerint tartható, hiszen az elkövetkező munkálatok jó részét már az időjárás sem tudja befolyásolni.

 

 

Jelen pillanatban az úgynevezett vázkitöltő falak építése, a gépészeti csővezetékek (fűtés és szellőzés) szerelése és a földszint feletti födém tetőszigetelése zajlik. Megépültek a lépcsőházak vasalt aljzatai és a lépcsőkart alátámasztó falak is. Ezzel egy időben a beltérben már a vízszigetelés és válaszfalak emelése, valamint villanyszerelési alapmunkálatok is folyamatban vannak.

 

 

A földszinti részen megnézték a már látható helyiségek pillanatnyi állapotát, majd felmászhattak a helyükre daruzott és rögzített lépcsőkre és máris az emeleten voltak.

- Érdekes, de egyben igen felemelő érzés volt, hogy konkrétan, már a lábunk alatt érezhettük az új komplexum anyagát és onnan tekinthettünk le a centerpályára. A teniszklub felőli részen a szurkolói fogadórész is szinte teljesen körvonalazódott, itt gyakorlatilag még egy elválasztó fal emelése maradt hátra. A folytatáshoz rengeteg kellékanyagot láthattunk letárolva, amely főképp majd a külső szigetelés szereléséhez szükséges. Érdemes megemlíteni azt a vadonatúj, innovatív állványszerkezetet, melyről majd az előbb említett munkálatokat tudják elvégezni. A már kívülről is jól látható emeleti rész tetejére egyébként, még néhány fedett, újabb helyiség kerül, többek között a televíziós közvetítéshez szükséges állás is - írják.

 

 

Jövő héten már megérkezhetnek a tetőszerkezetet tartó főkonzol elemei is. Novemberre a műanyag nyílászárók szerelése is ütemezve van, hogy a téli hideg beálltával a belső munkálatokat már zavartalanul lehessen elvégezni. Ahogy a lelátói rész szigetelése, tömítése és az ott még szükséges szerelési munkálatok is befejeződnek, a nézőtéri székek felhelyezése is megkezdődik, amely a klub hagyományos színei szerint: lila, fehér és arany színűek lesznek. Elhelyezésük a mai trendet figyelembe véve, szabálytalan sorrendben történik.

 

 

A lelátók elülső részénél és az új játékoskijáró, valamint kispadok végleges kialakítása miatt, a centerpálya temető felőli hosszanti oldalán bizonyos betonozási, lezárási és vízszigetelési munkálatokat kell még elvégezni.

 

Mindent összevetve továbbra is elmondható, hogy az építkezés a terveknek megfelelő ütemben halad, elmaradás, akadály nem dokumentálható. A módosított tervek szerint a szerkezetkész átadás 2017. november végére várható, miután a belső munkálatokkal folytatódhat majd a projekt.

Forrás: 1912elore.hu

 

További programok »

FEL