(A lelkipásztorokkal ismeretségünk okán tegezőleg beszélgettünk - a szerk.)
– Rendhagyó alkalomról beszélünk. Ti most ketten vagytok itt, de ahogy elhangzott, hat gyülekezet, és összesen négy felekezet az, amely ezt az eseményt szervezi. Mely gyülekezetek tartoznak ebbe a körbe?
Nith András: Újszerű kezdeményezés, hogy közösen összejönnek a felekezetek, gyülekezetek, és együtt keresik Isten országát. De valójában ez azért egyre több helyen van jelen, egyre több alkalommal, egyre több városban vannak hasonló megmozdulások. Most ennek van itt az ideje, hogy amikor a világban minden szétesik, akkor egy picit mi kapcsolódjunk össze. A résztvevő felekezetek a baptista, a pünkösdi, a szabadkeresztény egyház, illetve az Agapé Hálózat taggyülekezete lesz, de támogat bennünket még más lelkész is, akinek a gyülekezete aktívan nem kapcsolódott ebbe bele. Ez egy nagyon jó kezdeményezés arra, hogy megmutathassuk: ezekben az időkben is van válasz azok számára, akik elvesztették a megoldásukat a hétköznapokban.
– Június 4-e a nemzeti összetartozás napja is. Nem tudom, hogy direkt szerveztétek-e erre a napra az eseményt, de nekem abszolút rímel ez az egységre törekvés arra, amiről a trianoni békediktátum kapcsán mi, magyarok megemlékezünk. Mi volt az alapvető igény a közös istentisztelet kapcsán. Hogyan indult el ennek a szervezése, mik voltak a reakciók a különböző gyülekezetvezetők részéről?
Ujlaki Márton: Hát azt hiszem, sok új dolog elindult a covid miatt, és újra kellett szervezni nagyon sok mindent. Nagyjából két éve jött fel bennünk az az erőteljes vágy, hogy ismerjük már meg egymást. Ugye, jó dolog a szomszédot is megismerni, legalábbis én így működöm, valaki nem így működik. Hogy ismerjük meg már azokat, akik Krisztusban hisznek, de nem a mi gyülekezetünkbe járnak vagy nem a mi felekezetünkbe, de akkor is Krisztushoz tartoznak. Így vettük fel a kapcsolatot egymással, lelkipásztorok. Először csak ketten, hárman, négyen, aztán egyre többen. Ez egy ilyen abszolút alulról induló, baráti kezdeményezés volt. Én egyébként 8 éve költöztem a városba, András néhány évvel ezelőtt jött. Az volt az első célunk, hogy tudjunk egymásról, és bármi van, szeretnénk egymásnak segíteni.
A beszélgetés teljes egészében megtekinthető a behir.hu YouTube-csatornáján.
– Kikre számítotok vasárnap? Kiknek szól a meghívás?
N.A.: Elsősorban azoknak, akik úgy érzik, hogy most Istenre van szükségük. És ez lehet az is, aki már tartozik valamilyen közösségbe, akinek van valamilyen elköteleződése. De azoknak is szól, akik valamikor Isten útján jártak, ám valahogyan kisodródtak, valamelyik kanyart nem sikerült bevenni, és a gyülekezet határain kívül kerültek valamilyen oknál fogva. Ezeknek az embereknek néha traumás visszatérni a gyülekezetbe. A sajátjába lehet, hogy konfliktusok voltak, lehet, hogy csalódott, lehet, hogy nem találta meg a helyét.Elakadt, nem ment tovább ezen az úton. Más felekezetet nem ismert meg, mégis van egy saját identitása, ahogyan megéli a Krisztussal való kapcsolatot. Ezeknek az embereknek egy ilyen, úgymond felekezeten kívüli rendezvény egy jó belépőpont tud lenni egy újrakezdésre. Azoknak pedig, akik tudják, hogy ebben az életmódban vannak értékek, de valamiért nem ezen az úton járnak, nekik szintén egy ilyen puhább belépőpontt lehet. Hisz lehet, hogy egy adott felekezet imaházba, istentiszteletére elmenni nehezebb.. Itt, ahol sok ember van együtt, sokan benézhetnek. Nyitott az alkalom, olyan megrendezve, ahol az emberek szabadon járnak-kelnek.
– Mikor kezdődik és hogyan épül fel majd ez az istentisztelet?
N.A.: Vasárnap délután négy óra, 16 óra 30 perckor nyitjuk a kapukat. Elhelyezzük a székeket, a bejárat környékén már előtte is helyet lehet foglalni. Maga az istentisztelet az 17 órakor fog indulni. Körülbelül 2 órás lesz mindennel együtt. Próbálunk úgy gazdálkodni az idővel, hogy legyen időnk még egyéni beszélgetésekre, felmerülő kérdésekre választ adni. Ha valaki úgy érkezik, hogy szükségben van, és kéri, hogy imádkozzunk valamiért, Isten segítségét kéri, akkor annak hagyunk teret. Egy hagyományos, karizmatikus jellegű felépítéssel bíró istentisztelet lesz. Énekkel dicsőítjük az istent, megszólítjuk a jelenlévőket és lesz igehirdetés, valamint imádkozás is. Vannak terveink, de azért szeretnénk hagyni, hogy Isten, amikor akar, beléphessen.
– Fontos kérdés lehet ilyenkor az igehirdető személye.
U.M.: Közösen egyeztünk meg erről. Valahogy mindenkire ráesett a maga szerepe, de abban is hiszünk, hogy bizonyos tekintetben “a másik jobb nálam”. Ha összeállunk, kiegészítjük egymást. Ezt jól látjuk a pásztorkörben, ami egy baráti kör, hogy amikor valamit közösen szervezünk, kijön, hogy ki mihez ért. Azt tudjuk megfogalmazni, hogy együtt erősebbek, többek vagyunk. Az igehirdetést tekintve pedig: senki sem kapkodott a mikrofonért, de nem azért, mert kényelmetlen, hiszen szeretünk igét hirdetni. Egyszerűen nem az az identitásunk, hogy az a legnagyobb ember, akinél a mikrofon van. Egyébként András fogja hirdetni az igét. András, izgulsz? (nevet)
N.A.: Nyilván, hisz ez egy fontos alkalom. Bár nekem is volt négy-öt opcióm az igehirdetés szolgálatára, de végül én kaptam ezt a megtisztelő feladatot. Az első ilyen közös alkalmunkon minden pásztornak volt egy tízperces blokkja, most egy kicsit kompaktabb módon, egy üzenet mentén fogunk haladni, remélhetőleg Isten vezetése alapján. Azt is gondolom, hogy erre nem úgy kell készülni, hogy “na most volt A városi istentisztelet Csabán”, hanem ez egy folyamat, amit terveink szerint negyedévente szeretnénk folytatni. És valóban nem az számít, akinek a kezében a mikrofon van, hanem az, akinek a nevében beszélünk, akinek a szavát szóljuk. Hiszem, hogy Isten beszéde életet hoz, ahova csak eljut, a lényeg tehát az üzenet lesz, nem pedig az, hogy kin keresztül jön.
