Ismét Tamási Áron darabra készülnek a Jókaiban

2021. március 31. 13:31 | Sipos Gábor

A Békéscsabai Jókai Színházban gőzerővel készülnek a nyitásra, amennyiben a pandémia engedi, új darabokkal várják majd a színházba járó közönséget. Tamási Áron: Vitéz lélek című játékának olvasópróbái kedden kezdődtek el.

A közel húsztagú színészgárda Kiss József Jászai Mari-díjas rendező instruálása mellett tartott olvasópróbát a Békéscsabai Jókai Színházban. A társulat a Vitéz Lélek című dráma első olvasópróbáján van túl.

- 30 éve szeretném megrendezni ezt a színdarabot Tamási Árontól, mert amikor először elolvastam, akkor azt éreztem, hogy a lelkem megtelik valami olyan mérhetetlen gyönyörűséggel, aminél nagyobb vállalása nem lehet sem írónak, sem színházi embernek és szerintem ez a színház lényege – fogalmazott nem titkolt büszkeséggel a darab rendezője, Kiss József.

A most színpadra állított történetet novella formájában írta meg a szerző 1928-ban, Himnusz egy szamárral címmel, majd a II. világháború alatt formálta át derűs és életigenlő színművé. A darab tökéletesen illeszkedik a csabai teátrum idei, trianoni emlékévébe, hiszen a történet a Romániához csatolt Erdélyben játszódik az I. világháborút követő időszakban.

- Nem egy történelmi darab, nem az a lényeg, hogy mi történt Trianon után, hanem arról szól, hogy hogyan kezd új életet egy fiatalember, aki a háborúból hazatért és semmije nem maradt. Se háza, se felesége, se szülei, se hazája, mert ott már Románia van – hangsúlyozta Seregi Zoltán. A teátrum igazgatója elmondta, hogy szívéhez nagyon közel áll ez a történet.

A dráma a főhős lelki újrakezdéséről, a felemelkedésről és az életről szól. A darabot a főpróbákat követően a járványhelyzetet érintő korlátozások enyhítésekor nézheti meg a közönség, a főbb szerepekben Czitor Attilát, Katkó Ferencet, Tomanek Gábort és Földesi Ágnes Villőt láthatják majd a színházrajongók.

 

További programok »

Kultúra

Szimfónikusokkal lépnek fel vasárnap az ifjú virtuózok

A Békés Megyei Szimfonikus Zenekar hangversenyre készül a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9 ifjú virtuózával együtt vasárnap. A zenei tehetségek bemutatása mellett a műsor célja, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a klasszikus zenét.
13:10
FEL