Ismét paradarts versenyt rendeztek Gyulán

2025. március 23. 14:44 | Osgyán Ágnes

A Gyulai Vigadó adott otthont a Paradarts Nemzeti Bajnokság 2. fordulójának vasárnap. A megmérettetésre álló és kerekesszékes kategóriában nevezhettek a sportolók.

Közel húsz parasportoló vett részt Gyulán a Paradarts Nemzeti Bajnokság második fordulóján. A verseny népszerűsége folyamatosan növekszik, az ország több pontjáról is érkeztek sportolók a vigadóba. A bajnokság fürdővárosi állomásán kerekesszékes és álló paradartsosok célozták meg a táblákat.

– Mindkét kategóriában szép számmal neveztek versenyzők. A kerekesszékesek megmérettetésén kilencen, az álló sportolók versenyén nyolcan mérik össze tudásukat a mai alkalommal. Az itt elért eredmények beszámítanak a nemzeti bajnokság összesítésébe – fogalmazott Fenesi Balázs főszervező, aki maga is elindult a megmérettetésen. 

A versenyzők között akadt olyan is, aki már közel harminc éve űzi a sportot.

– 1999 óta dartsozom, akkor még mint egészséges versenyző játszottam és öt éve erősítem a parasportolók csapatát egy neurológiai probléma okán – mondta el Bárdos Csaba, aki nemcsak versenyzőként, hanem a Magyar Darts Szövetség paradarts szakágának képviseletében vett részt a programon. 

A forduló legeredményesebb versenyzőit mindkét kategóriában éremmel és oklevéllel díjazták.

Galéria

Vissza
Előre

További programok »